Válassza az Oldal lehetőséget

A nehézségek ellenére is sikeres a fürdő

A nehézségek ellenére is sikeres a fürdő

A 2015. december 12-én megnyitott Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda már a felújítás kezdete óta folyamatosan témát ad a városnak. Beszélnek róla jót, rosszat, kritizálják, dicsérik. Öntsünk most tiszta vizet a pohárba, nézzük a tényeket!

A fürdő kivitelezési munkáinak utolsó napja és a nyitás napja szinte egybeesett, az utolsó pillanatig, sőt még a nyitás után is dolgoztak a kivitelezők a szoros határidők miatt. A nyitás napjára éppen elkészült üzemképesre a fürdő. Szabóné Fábián Mária, az üzemeltető és a beruházást lebonyolító Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint még a mai napig is tart a tervezési és kivitelezési hiányosságokból eredő problémák megoldása.

Büszke vagyok arra, hogy mindezek ellenére a projekt zárásának helyszíni ellenőrzésekor, 2016. május 24-25-én a Magyar Államkincstár ellenőrei mindent rendben találtak, értem ez alatt a projekt pénzügyi-fizikai előrehaladását, számviteli nyilvántartását, dokumentáltságát, műszaki tartalmát, mint a beszerzéseket, mind a nyilvánosságot – mondta el az ügyvezető. – Az ellenőrök dicsérték a munkánkat, amelyet nagyon jó volt hallani. A projekt június 18-tól fenntartási időszakba lépett, vagyis innentől kell az ún. éves indikátorokat hozni. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy már teljesítettük a vállalt 11 új munkavállaló foglalkoztatását, – jelenleg 34 munkatársunk van a fürdőben – és a jelenlegi látogatói adatok is azt mutatják, hogy tudjuk hozni a magunk elé kitűzött célokat, illetve az indikátorokat.

Pedig gond volt bőven: egészen július 4-ig nem volt végleges, megfelelő áramellátásunk, emiatt nem lehetett a hőszivattyúkat beüzemelni – emelte ki Szabóné Fábián Mária. – A nyitás utáni próbaüzem alatt szembesültünk azzal is, hogy nem tudunk megfelelő hőmérsékletű vizet szolgáltatni a medencékbe. A hideg elmúltával, a fűtési rendszer leállásával pedig túl meleg víz érkezett a fürdőbe. Ezt a nagymedence hőcserélője hűtötte le, ez azonban nem bírta a terhelést, így a medence bealgásodott. Sok vendég ezt nemtörődömséggel magyarázta és kollégáimat hibáztatta. A problémát végül a Dialcont Kft. oldotta meg. Egyértelműen látszott, hogy hiányzott az 1-1,5 hónapos terhelésmentes, illetve a terheléses próbaüzem a nyitás előtt, amikor ki lehetett volna szűrni a műszaki hibákat. Kollégáim mindent megtesznek azért, hogy a működés közben felmerült problémákból minél kevesebbet és minél rövidebb ideig érezzenek a vendégek.

A tervezéskor több apró, de fontos elem maradt ki, melyek a biztonságos üzemeléshez, a vendégek komfortérzetének javításához szükségesek, ezeket saját erőből pótoljuk – tette hozzá az ügyvezető. – Például az épületnek nincs hűtése, ezért egyes helyiségeket a régi fürdőből leszerelt klímákkal, a játszóházat pedig új légkondicionáló berendezéssel szereltük fel. A vendégek kényelme érdekében a Kertvendéglő felől nyári bejáratot alakítottunk ki, megnyitottuk a nyári büfét a nagymedence közelében. A fürdő kémiai csúszásmentesítését is megoldottuk.

A kisebb, működést segítő, illetve a vendégek komfortérzetének növelése érdekében történt beszerzésekre nettó 2,2 millió forintot költöttünk 2016-ban. A projekt mintegy 1 milliárd forintján kívül az Önkormányzattal együtt összesen több mint 73 millió forintot fordítottunk a fürdőre, ebben benne van a nagymedence felújításának, a kiúszó megépítésének, a felette átvezető hídnak a megépítése, a hőcserélő és a hidegvizes kútfej átépítése, valamint a fizikoterápiás gépek beszerzése is – hangsúlyozta Szabóné Fábián Mária. A nagyobb beruházásokhoz az Önkormányzat biztosított fedezetet.

Igyekeztünk minél több rendezvénnyel felhívni a figyelmet a fürdő szolgáltatásaira. Ilyenkor nem a nyereség volt a cél, hanem az, hogy bővüljön a vendégkör. Már szilveszterkor vártuk azokat, akik nálunk szerették volna köszönteni az új évet, de a szerelmesekre is gondoltunk Valentin-napkor. Csatlakoztunk a Víz Világnapja rendezvényeihez, valamint az Egészségfejlesztési Iroda által szervezett nőnapi egészségnaphoz, helyszínt biztosítva több programelemnek. A május elsejei Vizes Majálistól kezdve szinte egymást érték a rendezvényeink. Kedvezményes belépővel és programokkal vártuk a fürdőzni vágyó családokat a Gyermeknapon, az úszni szeretőket az Úszás Világnapján, az élménymedence szolgáltatásait pedig a Global Wellness Day alkalmával népszerűsítettük. Több sportversenynek is helyet adtunk, úszóversenyek és vízilabda-mérkőzések zajlottak nálunk, sőt a focirajongókról sem feledkeztünk el, a Futball Vb ideje alatt az élménymedencéből is lehetett követni a magyar válogatott mérkőzéseit. Júniusban a városban forgató Hazahúzó című műsor stábja is ellátogatott hozzánk, így augusztus végén országosan is hallhattak a csongrádi gyógyvíz jótékony hatásáról és megismerhették szolgáltatásainkat.

A Szent Iván-éjhez kapcsolódva rendeztük meg nyáron az első éjszakai fürdőzést, zenés programokkal, tűzzsonglőrökkel és búvárkodási lehetőséggel. Ezután gyakorlatilag szinte kéthetente vehették igénybe a vendégek a szolgáltatásainkat kedvezményesen, éjszakai, éjfélig meghosszabbított nyitva tartással. Augusztus utolsó péntek estéjén, a nyári főszezon zárásaként különleges élményben volt részük vendégeinknek: egyórás meditációs hangfürdővel vártuk őket – sorolta a programokat a Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. ügyvezetője. Szabóné Fábián Mária természetesen a tervekről is beszélt: – Folyamatos akciókkal is szeretnénk csábítani a vendégeket: jelenleg is van diák akciónk, születésnapos akciónk, illetve alkalmanként bérletvásárlási akciót is hirdetünk. Tervezzük Törzsvendég Kártya bevezetését, de hagyományteremtő céllal felmerült egy Fürdőfesztivál rendezése is.

A helyi lakosok mellett augusztus 3. óta a kistérség lakói is kedvezményes jeggyel vehetik igénybe, 75 éves kor felett pedig bárki ingyen használhatja a fürdő szolgáltatásait. Elkészült a fürdő honlapja (www.csongradfurdo.hu), több ezer emberhez elértünk a Facebook-on keresztül is, de tervezzük nyomtatott szóróanyagok készítését is. Igyekszünk minél több országos, fürdőket bemutató kiadványban szerepelni, hogy minél szélesebb körben megismerjék városunkat, gyógyvizünket.

2016. július közepétől új vezetője van a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszodának, Szedlacsek Erzsébet személyében.

Önkormányzati elektronikus ügyintézés

Facebook

Hírek

Önnek ajánljuk

Megszakítás