Select Page

Szerző: I. Sz.

Elkészült a Csongrádi Vendégváró Apartmanok honlapja

Új építésű vendégházakkal várjuk Csongrádra érkező, pihenésre kikapcsolódásra vágyó vendégeinket! Elhelyezkedésének köszönhetően a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda a házak közvetlen szomszédságában található. Az új technológiával épült két épület minden igényt kielégítő lehetőséget biztosít az ideérkezőknek. Egy családi apartmanból és másik két darab két személyes szálláshelyből álló Vendégváró néven szereplő szállás, pótágyakkal, önálló konyhával és zuhanyzóval is rendelkezik. A vendégház minden szobája televízióval, ingyenes wifi lehetőséggel rendelkezik, ágyneművel és törölközővel ellátott, nem dohányzó egységek. A város központjában a Dob utca 17 szám alatt található épületegyüttes esetében az egyik lakrész önálló épületként funkcionál. A szobák igényesen kialakítottak, minden kényelmet kielégítő bútorzattal...

Tovább

Felhívás kitüntetések adományozására

Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ebben az évben is az október 23-i ünnepi ülésen tervezi az alábbi kitüntetések átadását. – „Csongrád Város Díszpolgára” cím adományozható az arra érdemesnek tartott személynek, aki valamely téren jelentős, kiemelkedő munkájával, vagy életművével a városban, országosan vagy nemzetközi viszonylatban elismerést szerzett, és ezzel hozzájárult Csongrád város jó hírnevének öregbítéséhez. – „PRO URBE – Csongrád” kitüntetésben részesíthetők a város érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett személyek, szervezetek, közösségek, akik (amelyek) a városért kifejtett tevékenységükkel, alkotásaikkal kiemelkedően hasznos munkát végeztek, s ennek révén a város értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el. – „Város Közösségéért Díj”...

Tovább

2017. augusztus 4-ei rendkívüli Képviselő-testületi ülés

A Szervezeti és Működési Szabályzat 8. § /3/ bekezdése alapján a Képviselő-testület rendkívüli ülését 2017. augusztus 4-én (pénteken), 08.00 órára összehívom.   Meghívó Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsági Meghívó   Az ülés helye: a Városháza díszterme Napirend: Széchenyi utcai óvoda infrastrukturális fejlesztése tárgyú beruházáshoz önerő biztosítása A Csongrád, Szentháromság tér 16. IV/23. szám alatti közérdekű lakásba bérlőkijelölés Az önkormányzati törvény 15. §-a alapján az „M” jelzéssel ellátott előterjesztés elfogadásához a képviselők többségének szavazata...

Tovább

Két érem a Csongrádiaknak az I. Aeroprodukt és Ecorgan nemzetközi vízilabda tornán

Kifogástalan szervezés jellemezte az I. Aeroprodukt fiú U16-os és az I. Ecorgan leány nemzetközi vízilabda tornát. Az összesen 11 csapat részvételével zajló két napos sporteseményen  a helyiek mellett, nevezett a Békéscsaba, a HVSE az angol Crystal Palace A és B csapata, valamint a Turku a Slagelse és a Turun Uimarit együttesei. A leány és fiú mérkőzések felváltva zajlottak, ahol a fiúknál kieséses míg a lányoknál körmérkőzéses rendszerben játszottak. A küzdelem időnként kiegyenlített volt, de akadtak igen szoros mérkőzések is. A lányok az első nemzetközi tornájukon vettek részt, így nekik még szokatlan volt a más sportkultúrával rendelkező országok játékstílusa. Ettől...

Tovább

Aktuális kérdés

Ön melyik helyszínen látná szívesen az adventi rendezvényeket és a karácsonyi vásárt 2017 decemberében Csongrádon?

Szavazás állása

Loading ... Loading ...

Facebook

Önnek ajánljuk