A Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium  két diákja sikeres pályamunkát nyújtott be a Természet Világa természettudományos közlöny által kiírt XXV. jubileumi „Természet – Tudomány Diákpályázatra”, amely pályamunkák a közeljövőben  publikálásra kerülnek a folyóiratban.

Blázsik Péter 12.F osztályos tanuló a Biofizika és kibernetika kategóriában II. díjat kapott  „Az emberi szem anatómiájának, optikai leképezésének és színlátásának laboratóriumi vizsgálata” című dolgozatával. Zsibók Marcell 10.F osztályos tanuló a Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában III. díjat nyert „250 éve született Besse János, a Kaukázus és Kelet-Ázsia kutatója” c. pályamunkájával.

Mindkét tanuló  és felkészítő tanáruk, Törökné Török Ildikó tanárnő kitüntető oklevelet, értékes könyveket, emlékplakettet és pénzjutalmat vehetett át 2016. március 19-én a Magyar Tudományos Akadémián.

A díjkiosztó ünnepségen – ahová a diákokat szüleik is elkísérték – neves professzorok részletesen elemezve bemutatták a magyarországi és az erdélyi pályamunkákat, kiemelték azok szakmai igényességét és a dolgozatok mögött rejlő sok-sok munkát. A bíráló bizottság a díjazott húsz diákot és a tizenkettő legjobb felkészítő tanárt „Széchenyi István szellemi leszármazottjainak” nevezte, s arra biztatta őket, hogy a jövőben is – méltón ehhez a címhez – végezzék tanulmányaikat, szakmai munkájukat.