Select Page

Európai Autómentes Nap

Európai Autómentes Nap

Városunk az idei évben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét eseményeihez, melynek középpontja a szeptember 22-i Európai Autómentes Nap volt.  A Nap keretében 8-16 óra között lezárásra került a Fő utca József Attila utca – Iskola utca közötti szakasza, amely útszakaszon és a Mozi előtti téren különböző programokkal várták a kicsiket és nagyokat. Délelőtt az óvodások közlekedési ügyességi programon, délután az általános iskolák és a középiskolák diákjai KRESZ és kerékpáros ügyességi versenyeken vehettek részt a  Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével. A téren egész nap a Bársony István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium gépész tanulói az érdeklődők kerékpárjait átvizsgálták és a karbantartásra szorulókat megjavították.

Az „Európai Autómentes Nap” célkitűzése az, hogy rávegye a rendszerint autóval munkába, iskolába vagy kikapcsolódni járó polgárokat, hogy az utazáshoz fenntartható alternatív közlekedési módokat vegyenek igénybe.

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Rendezvénynaptár

  1. Szimbiózis – kiállítás

    május 19 @ 18:00 - június 24 @ 18:00
  2. Születés hete

    május 25 @ 14:30 - május 27 @ 20:00
  3. Ponty Porontyok Úszóverseny

    május 26 @ 17:00
  4. XVII. Országos Pedagógus Úszó és Sportverseny

    május 27 @ 10:00
  5. Gyermeknapi horgászverseny

    május 28 @ 08:00 - 11:00
  6. Hősök Napja

    május 28 @ 09:00

Aktuális kérdés

Egyetért-e Ön a Fő utca és a Csemegi Károly utca kereszteződésében egy mini körforgalom kialakításával?

Loading ... Loading ...

Facebook

Önnek ajánljuk