Select Page

„Év családja”

„Év családja”

Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. november 23-án megtartott 22. (rendes) zárt üléséről készült jegyzőkönyvből.

215/2017. (XI. 23.)önkormányzati

02-4583-5/2017.

H a t á r o z a t

Csongrád Városi Önkormányzat Képviselő-testülete „A helyi kitüntető cím, valamint díjak alapításáról és adományozásáról” szóló 20/2013. (XI.23.) önkormányzati rendelet alapján 2017. évben „Év családja” kitüntető címet adományoz:

Giricz László és felesége, Kocsis Angéla családja számára

A tizenkét gyermeket nevelő nagycsalád tudatosan, örömmel választotta lakóhelyül Csongrádot – még négy gyermekkel, a 2000-es évek elején. Azóta otthonuknak tekintik a várost, amelynek közösségi életébe tevékenyen bekapcsolódtak.

Az édesapa, László a Csongrádi Baptista Gyülekezet vezetője, informatikusként dolgozik a szomszéd városban. Az édesanya, Angéla ápolónő, GYED-en lévő családanya.

Mindegyik gyermeküket példa értékűen nevelik, a 9 fiút és a 3 leányt. Életük vezérfonalának tartják a Bibliát, a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatot, melyet a mai környezetben igyekeznek megélni.

Tizenkét gyermekük közül a legidősebb Országos Elsősegélynyújtó- és Batsányi Díjasként kezdte meg egyetemi tanulmányait. A kamaszkorúak közül ketten a Batsányi János Gimnázium, egy pedig a Sághy Mihály Szakgimnázium diákjai.

Az általános iskoláskorúak városunk különböző iskoláiba, az óvodáskorúak az otthonukhoz közel eső óvodába járnak. A legfiatalabb mindössze másféléves.

A szülők az iskolai munkaközösségek munkájából is kiveszik részüket.

Az iskolás gyerekek szinte mindegyike sportol, zenét tanul – és nem is akármilyen eredményességgel. Vannak közöttük korosztályuk legjobbjai közé tartozó kerékpárosok, sikeres duatlonos, triatlonos, de legtöbben az evezős sport megmérettetésein szereznek érmeket. Egyéni zenei díjaikat is nyertek már jónéhányan, emellett városi, testvérvárosi, kamarazenekari rendezvényeken is megmutatkozott tehetségük.

Édesanyjuk nagy szeretettel, gondoskodással neveli őket. Tiszteletet érdemel az, amilyen odaadással, vidáman tölti be ezt a szép, és csak nagyon kevesek által felvállalt élethivatást.

A város közösségi életét, a kevesek összefogásával kialakított Új Bárka Keresztyén Közösségi Házban tartott rendezvények színesítik, ahová nemcsak a baptista felekezetű emberek járnak szívesen, hanem más hitű, de melegségre, beszélgetésre vágyó embereket is mindig örömmel fogadnak. László szolgálatával sokak életét, lelki útját igyekszik segíteni. Nyitottak más felekezetek felé is, és szívesen vesznek részt ökumenikus programokban, civil és kulturális rendezvényeken is.

Már évek óta lelkes szervezői a minden év februárjában megrendezésre kerülő „Házasság Hete” csongrádi programsorozatnak, amely kapcsolódik a városi és egyházi programokhoz.

A lakóhelyük közelében élő kisebbségre is odafigyelnek, nyitottak feléjük, lehetőség szerint segítik őket.

Nemcsak városunkban, hanem megyénkben és országunkban is ritkaságszámba menő nagycsaládnak örülhet Csongrád város közössége.

Követendő példás életük teszi őket arra méltóvá, hogy 2017-ben részükre kerüljön adományozásra az „Év családja” kitüntető cím.

K.m.f.

Bedő Tamás sk.  Dr. Juhász László sk.

polgármester         jegyző

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Rendezvénynaptár

  1. Karácsonyi Vásár

    december 1 @ 17:00 - december 23 @ 16:00
  2. Dudás Sándor szobrászművész kiállítása

    2017 dec. 8 @ 18:00 - 2018 feb. 5 @ 17:00
  3. Karácsonyi kiállítás

    december 13 @ 17:00 - december 17 @ 18:00
  4. “Közeleg az emberfia” – Adventi műsor

    december 16 @ 16:00
  5. Adventi gyertyagyújtás

    december 17 @ 08:00 - 17:00
  6. Karácsonyi mesék – Toldi Zsuzsanna könyvbemutatója Közreműködik: Varga Zsuzsanna és Varga Nándor

    december 20 @ 17:00

Facebook

Önnek ajánljuk