Biológiai sokféleség napja Csongrádon
A Környezet-és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete, a TIT Csongrád
Városi Szervezete, Csongrád Város Természettudományi Szakmai Munkaközössége
szervezésében május 17-én megemlékezést tartottak a Biológiai Sokféleség
Nemzetközi Napja alkalmából.
A rendezvényre a Városi Galéria dísztermében került sor, amely teljesen
megtelt az érdeklődő általános és középiskolás tanulókkal, pedagógusokkal, a
környező Nemzeti Parkok Igazgatóságainak, valamint Csongrád város különböző
intézményeinek, társadalmi szervezeteinek munkatársaival.
A résztvevők színes képekkel és ábrákkal illusztrált előadást hallgattak meg
" A biológiai sokféleség fenntartása" címmel, amelynek előadója Haraszthy
László a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi
Szakállamtitkára volt.
Az előadáson szó esett arról, hogy Földünk élővilága állat és növényfajokban
igen gazdag, de a Föld népességének szaporodásával párhuzamosan a biológiai
sokféleség veszélybe került, hiszen a Földünk eltartó képessége véges. Az
egykori természetes élőhelyek közül hazánkban is több megszűnt (puszták,
mocsarak, erdők). A biológia sokféleség megőrzését szolgálják a különböző
természetvédelmi területek, amelyek hazánk területének közel 10 %-át teszik
ki. Az idegenforgalom az utóbbi években az ismert gazdasági okok miatt
visszaesett hazánkban - ugyanakkor megnőtt az emberek érdeklődése a
természetvédelmi területek felkeresésre, amely örvendetes, hisz aki szemtől
szemben látja ezeket a természeti és kultúrtörténeti értékeket, az jobban
tudja a későbbiekben ezeket értékelni, védeni.
A biológiai sokféleség nemcsak a természetben, hanem a termesztett növények
és tenyésztett állatok esetében is fennáll. Egészségünk megőrzése érdekében
arra kellene törekedni, hogy ismert termelőktől és tenyésztőktől szerezzük
be élelmiszereinket, meg kellene akadályozni a génkezelt fajok
elterjesztését.