Csongrádi diák lett a második az ürményházi szavalóversenyen
Csongrádi diák lett a második legjobb a korcsoportjában a VI. Evangelizációs
Szavalóversenyen, amelyet november 6-án rendeztek meg a Közép-Bánátban
található kistelepülésen, Ürményházán. A megmérettetésre a makói
gimnáziumból is utaztak diákok. A verseny megvalósulását dr. Zakar Péter
történész, megyei alelnök segítette.
Az I. Evangelizációs Szavalóversenyt 2000-ben, a magyar millennium és a
kereszténység jubileuma alkalmából rendezte meg először az Ürményházi
Ifjúsági Klub Hagyományápoló Köre. Az ökumenikus jellegű rendezvényt
kétévenként szervezik meg, iskolák, művelődési egyesületek, gyülekezetek,
cserkészcsapatok és hittancsoportok részvételével.
A céljuk, hogy újszerű lehetőséget biztosítsanak a magyar költők
vallási-hitbeli ihletésű verseinek megismertetésére. Emellett biztosítani
szeretnék e kis szórványtelepülés kötődését a nemzethez, erősítve ezzel a
nemzeti és vallási identitástudatot. A Szegedtől 200 km-re fekvő település
kb. 1000 fős lakosságának 70%-a magyar.
A vetélkedő megvalósulását dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés
alelnöke segítette, saját keretéből 200.000 forinttal támogatta azt. A
programot a Csongrád Megyei ÁMK szervezte.
Már a 2008-ban megrendezett szavalóversenynek is voltak Csongrád megyei
résztvevői a csongrádi Batsányi János Gimnázium és a makói Szent István
Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Szent Gellért Diákotthon diákjai
közül.
Az idei, immár VI. Evangelizációs Szavalóversenyre ismét a csongrádi
intézményből és a makói József Attila Gimnáziumból jelentkeztek diákok, akik
három korosztályban mérették meg magukat.
A legfiatalabb Csongrád megyei résztvevő az idei versenyen a makói József
Attila Gimnázium tanulója, az ötödikes Hevesi Leila Dominika volt. Őt
Sipos-Bartha Ilona készítette fel a megmérettetésre. A Batsányi-gimnáziumból
négyen utaztak a versenyre. Második alkalommal vett részt a hetedikes
Nagyistók Edit és ugyancsak a felsős korcsoportban versenyzett Juhász Noémi
is. A két gimnazista a 10. osztályos Berczeli Alex és a 12-dikes Faragó Kata
volt. Ők Újváriné Vanó Csilla és Kissné Kocsis Marianna tanítványai.
A helyezésekért harmincegy diák versenyzett. A helyi diákok mellett
Nagybecskerekről, Muzslyáról, Zentáról, Szabadkáról és Székelykevéről is
érkeztek fiatalok a megmérettetésre. A zsűri tagjai Tari István, óbecsei
költő, Marton Ilona, magyarittabéi tiszteletes és Viola Lujza, ürményházi
tanár voltak. A versenyen Nagyistók Edit második lett a korcsoportjában, a
két gimnazista diák pedig különdíjban részesült.
Forrás:
www.csongrad-megye.hu