Csongrádot is elkerüli a tranzitforgalom
Hamarosan csongrádiak is megszabadulnak az átmenő forgalomtól, végéhez
közeledik ugyanis a települést elkerülő 4 és fél kilométeres út építése. A
451. számú főúthoz kapcsolódó, Csongrád várost délről elkerülő út 2 forgalmi
sávos másodrendű főút, legfeljebb óránként 90 kilométeres sebességgel lehet
majd haladni rajta. Az utat a tervek szerint az idei harmadik negyedévtől
használhatják a közlekedők. A beruházás során négy körforgalmi csomópontot,
és négy földútcsatlakozást alakítanak ki. Az új elkerülő út fény- és
félsorompóval ellátott vasúti átjáróval szintben keresztezi a
Kiskunfélegyháza-Szentes vasútvonalat. A vasúti átjáró és egy körforgalmi
csomópont már elkészült. A tervezett út 15 fokos szögben keresztezi a Felső
főcsatornát, ezért a főcsatornán 195 méter hosszon mederkorrekció kell
elvégezni. A beruházás során emellett összesen 1047 méter ívóvíz-, 624 méter
szennyvíz- 576 méter gáz, 761 méter távközlési vezetéket kell kiváltani,
illetve védelembe helyezni. A beruházás befejezését nem veszélyezteti, hogy
a konzorcium tagja az a SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Zrt. is, amely
április végén csődvédelmet kért. A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Közlekedés
Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg. A támogatás aránya 100
százalék, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85
százalék pedig európai uniós támogatás. A támogatás összege bruttó 2 867 829
724 forint.
Forrás:Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.