Csongrád Város Önkormányzat szervezésében 2010.
április 24-én szombaton délután 15.00 órától, az Ifjúsági Ház felújított
épületében kerül megrendezésre Csongrád Város I. nyílt ergométeres
bajnoksága, több mint 120 előzetes nevező részvételével.A verseny nyolc
ergométeren zajlik egyszerre, a résztvevők és az érdeklődők projektoros
kivetítéssel követhetik nyomon a verseny állását. A versenyt a Kozmutza
Flóra Általános iskola tanulói kezdik egy speciális, fogyatékkal élő
gyerekek számára megrendezésre kerülő futammal. Ezután a 10 és 60 év közötti
versenyzők teljesítik az 500 méteres versenytávot. A helyezettek
korcsoportonként és nemenként érem díjazásban részesülnek. A versenyt
teljesítő korcsoportok részére az eredményhirdetések a futamok közben
folyamatosan zajlanak. Minden résztvevő megtalálja a mellékelt rajtlistán,
futamának pontos beosztását. Kérünk mindenkit, hogy a futama előtt legalább
10'-el legyen a helyszínen.Öltözésre lehetőség van a helyszínen, de senki ne
hagyja az öltözőbe a ruháit, mert nem vállalnak felelősséget érte a
szervezők.
Az iskolai pontversenybe azok a benevezett tanulók és tanárok számítanak
bele, akik ténylegesen teljesítik az 500 méteres távot.