•  

 



       

Gregor József emlékeinek újabb állomása

Csongrádra ért a Gregor József Emlékkiállítás. Horváth Varga Margit, a csongrádi Csemegi Károly Könyvtár és Információs Központ igazgatója örül a lehetőségnek, mert a művész sokszor megfordult a városban. Fellépett a templomban és más intézményekben, de egyébként is végtelenül nagy tisztelet övezi még ma is Csongrádon.

Augusztus 12-ig látogatható a kiállítás, amely Gregor József születésének 70. évfordulója alkalmából indult Szegedről. Az igazgatónő elmondta: "A Csemegi Könyvtárban naponta 150-170 ember megfordul, de a kiállítások egyébként is népszerűek. Így feltétlenül nagy érdeklődésre számítok a Gregor Emléktárlat kapcsán."
Pénteken indul a városban a III. nemzetközi tánc- és zene fesztivál, amelyre több országból érkeznek, így biztosan sokan meglátogatják a vándorkiállítást is. A gyűjteményben Gregor József egész életét, munkásságát bemutató dokumentumok szerepelnek: a születési bizonyítványától kezdve egészen az utolsó évek fellépésének fotójáig.
Az igazgatónő hozzátette, a kiállítás nyitvatartási időben látogatható, de igény szerint, ha csoportok érkeznek, akkor azon túl is fogadják az érdeklődőket.


 

 

 

   vissza

  •  

 

hirlevel@csongrad.hu