Tájékoztatás a Templom utcai "Mesevár" bölcsőde infrastrukturális fejlesztése projektről
Csongrád Város Önkormányzata 2008-ban nyújtotta be pályázatát uniós
támogatásra a Templom utcai "Mesevár" bölcsőde infrastrukturális
fejlesztésére vonatkozóan a Dél-Alföldi Operatív Program keretében. A
kétfordulós pályázati konstrukció révén 2010. márciusára született meg a
támogató döntés a DAOP-4.1.3/C-2f-2009-0020 azonosítójelű projektre
vonatkozóan, amely szerint a bruttó 91 millió forint elszámolható költségű
beruházásra mintegy 82 millió forint, azaz 90 %-os támogatást ítéltek meg. A
támogatási szerződés csak 2010. augusztusára lépett hatályba, a
kormányváltást követő aláírási moratórium miatt.
A projekt keretében Csongrád Város Önkormányzata a Templom utcai "Mesevár"
bölcsőde fűtéstechnikai, energetikai korszerűsítését, vizes blokkok
felújítását, konyhai rész ÁNTSZ előírásoknak megfelelő fejlesztését,
csoportszobák felújítását, szükséges eszközök beszerzését, valamint az
intézmény akadálymentesítését, az udvar fejlesztését valósítja meg. A
kapacitásbővítéssel járó fejlesztés hozzájárul a kistérségi szolgáltatások
színvonalának növeléséhez, figyelembe véve az érintettek igényeit is.
A projekt megvalósításának része-ként már lebonyolódtak az eszközök és a
kapcsolódó szolgáltatások beszerzését célzó pályázatok, közbeszerzési
eljárások, amelyek eredményeként kiválasztásra kerültek az eszközök
beszállítói, illetve megkötésre kerültek a szolgáltatásokra vonatkozó
megbízási szerződések. Az eszközök kiválasztott beszállítói: Bástya Vas-Ép
Kft., Csongrád (háztartási cikkek), Piramis Szentes Kft., Szentes (textíláruk,
szőnyegek), Nero Toys Kft., Gyula (bölcsődei játékok és bútorok) Tyukász
EC., Csongrád. (háztartási gépek). A szolgáltatást végzők: Perfectus Kft.,
Szentendre (közbeszerzési tanácsadó), Inter-Revital Kft., Csongrád
(projektmenedzsment), Censor-Wolf Kft., Csongrád (könyvvizsgáló),
Inter-Theta Bt., Csongrád (műszaki ellenőr), akik közreműködnek a projekt
megvalósításában.
Az építési munka kivitelezőjének kiválasztását célzó, törvény által kötelező
jelleggel előírt, még áprilisban elindított első közbeszerzési eljárás -
sajnos - eredménytelen volt, majd az azt követő második eljárás is. Az újabb
eljárás eredményétől függ, hogy mikor kezdhető el a kivitelezési munka,
illetve tartható lesz-e a támogatási szerződés szerinti 2011. január 31-i
projekt megvalósulási határidő.