Általános Mezőgazdasági Összeírás
Csongrádon
Hamarosan kezdetét veszi a Központi Statisztikai Hivatal általános
mezőgazdasági összeírása (ÁMÖ). A június 1. és 21. között immáron hetedik
alkalommal megvalósuló teljes körű összeírás a 2010. évi XXIV. törvény
alapján az ország valamennyi települését érinti majd, így településünket is.
Az adatfelvétel szükségességét az támasztja alá, hogy a legutóbbi összeírás
óta folytatódott a magyar mezőgazdaság 1990-es években megindult
átalakulása, de emellett újabb kihívás elé állította az agráriumot az is,
hogy 2004-ben Magyarország az EU tagja lett. Az összeírás feladata, hogy
átfogó képet adjon a döntéshozóknak és a gazdálkodóknak az átalakulás
folyamatáról, a mezőgazdaság jelenlegi szerkezetéről és az ágazat
szereplőinek helyzetéről.
Az összeírás kiterjed a földhasználat, a növénytermesztés, az állatállomány
részletes feltérképezése mellett a mezőgazdaságban foglalkoztatottak
összeírására, mezőgazdasági szolgáltatások nyújtására és igénybevételére,
valamint a termelési módszerek számbavételére is. Az összeírást törvény írja
elő, ezért a válaszadás kötelező. Adatot kell szolgáltatni az olyan
mezőgazdasági tevékenységet folytató háztartásoknak és társas
vállalkozásoknak, akik 2010. június 1-jén
- mezőgazdasági hasznosítás alatt álló termőterületet használnak, vagy
- mezőgazdasági haszonállatot tartanak, vagy
- intenzív kertészeti termelést, illetve gombatermesztést folytatnak, vagy
- mezőgazdasági szolgáltatást végeznek.
Az összeírásban résztvevők személyre szóló igazolványt kapnak. Az összeírás
időszakában a KSH munkatársai ingyenesen hívható 06-80-200-224 telefonszámon
érhetők el.
A 2010. júniusában folyó felvétel a magyar agrárstatisztika történetének
hetedik teljes körű összeírása. Hasonló összeírások Magyarországon 1895-ben,
1935-ben, 1972-ben, 1981-ben, 1991-ben és 2000-ben voltak.