•  

 



       

Nemzetközi repülőgyakorlat Csongrád felett

Április 26. és május 7. között a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisán nemzetközi gyakorlat kerül megrendezésre. Ennek során a résztvevő állomány a repülési feladatokra kijelölt légtereket használja. A légterek használata városunkat is érinti.
Az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis személyi és technikai állománya hivatott elsősorban a Magyar Köztársaság légtere szuverenitásának védelmére. Ahhoz, hogy feladataik ellátására maximális mértékben fel tudjanak készülni, szükségessé teszi számukra a napi kiképzések, gyakorlások végrehajtását.
Az alakulat repülőgép-vezetői szigorú polgári és katonai szabályok szerint hajtják végre a repülések tervezését, illetőleg azok megvalósítását. A különböző típusú feladatok végrehajtásához a pilóták meghatározott útvonalakat és légtereket használnak. Mindezek során pedig betartják az előírásokat, így az ilyen esetre vonatkozó magasságkorlátokat is.

 

 

 

 

   vissza a hírekhez

  •  

 

hirlevel@csongrad.hu