•  

 



       

Új szolgáltatás a csongrádi okmányirodán

Bizonyos dokumentumok igénylésénél az okmányiroda SMS-ben vagy e-mailben is értesíti ügyfeleit. Az ország minden okmányirodájában, így a csongrádi Városházán is bevezették az új szolgáltatást.

Az okmányirodák korábbi kezdeményezésére, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a személyi igazolvány, útlevél és vezetői engedélyek ügyintézése esetében a napokban egy új szolgáltatást vezetett be. Az említett dokumentumok esetében, ha az ügyfél igényli, a hivatal SMS-ben és e-mailben is értesíti, amint megérkeznek az irodába papírjai. Amennyiben az ügyfél mobiltelefonszámát és e-mail címét is megadja, mindkét elérhetőségére megkapja a jelzést. Ezt a szolgáltatást egy jogszabályváltozás eredményeként az ország minden okmányirodájában, így a csongrádiban is bevezették.
Ettől a döntéstől a központi hivatal azt reméli, hogy nem csak az állampolgároknak kedvez, de az ügyintézők munkáját is segíti - tájékoztatott Dr. Szalay László a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnökhelyettese.



 

 

 

   vissza a hírekhez

  •  

 

hirlevel@csongrad.hu