•  

 



       
A Csongrád Városi Vízilabda SE fennállásának legeredményesebb szezonját zárta 


Az egyesület az idei szezonban 3 korosztályt nevezett a Vidéki Bajnokságban. A 94-es korosztályban – ahol két játékos kivételével a 95-ös csapattal küzdöttek – folyamatosan javuló játékkal végül a nagyszerű 5. helyet szerezték meg, míg a 95-ben a győztes Egerrel azonos pontszámmal, csupán egymás elleni 1 góllal rosszabb gólaránnyal lettek ezüstérmesek a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben, ahol 6-7 komoly vízilabdás hagyományokkal rendelkező város csapata volt versenyben a bajnoki címért. A gárda tagjaiból összeállított csapat diadalmaskodott a Sulipóló Diákolimpia Országos döntőjében is (Váczi Dániel, Jakab Róbert, Cseh Nándor, Schal Dániel, Szabó Zoltán, Csaba Attila, Szabó Tamás, Grósz Alex, Káris Áron, Kovács János, Donka Benjámin, Bodor Csanád, Boros Krisztián, Lekrinszki Tamás).
A 96-os korosztályban kitűnő játékkal, sok nagyszerű csapatot megelőzve 9 pont előnnyel Csongrád történetében első alkalommal városunk csapata ünnepelhette a megtisztelő Vidéki Bajnok címet. A bajnokok névsora: Boros Krisztián, Lekrinszki Tamás, Bodnár Péter, Dögei Dániel, Bodor Csanád, Tóth Tibor, Lévai Boglárka, Grósz Alex, Káris Áron, Török Imre, Kurucz Kitti, Rácz Viktória, Donka Enikő, Tassi Áron, Borka Krisztián. A csapat gerincét alkotó játékosok külön dícséretet érdemelnek, hiszen egész évben látogatták az edzéseket és több megtisztelő címet is nyertek a bajnoki arany mellé, így a legjobb kapus (Boros K.), a legjobb mezőnyjátékos (Grósz A.) és a gólkirályi címet is (Káris Áron, 127 gól) játékosaink hozták el. Kiemelkedően teljesített továbbá Bodor Cs., Lekrinszki T., Bodnár P., Dögei D., valamint a hölgyek közül Lévai B. is.

Az egyesület vezetése és az edzők (Versegi Zoltán és Kozák László) különösen örülnek a leány csapat Sulipóló Országos Döntőjében elért 2. helyének, hiszen ez a leány csapat jövőjére nézve nagyon bíztató. (Máté Viktória, Lévai Boglárka, Sarusi Adél, Ormos Petra, Kurucz Kitti, Rácz Viktória, Donka Enikő).
Fenti eredmények előtt a Magyar Vízilabda Szövetség is megemelte a kalapját és kitüntetett figyelemmel kíséri a városunkban zajló vízilabda életet.
A klub célja továbbra is az utánpótlás bázis szélesítése, valamint a rendszeres sportolás és versenyeztetés feltételeinek megteremtése minél több csongrádi és Csongrád környéki gyermek számára. Az egyesület vezetése külön köszöni a segítséget a támogatóinak: a Szülőknek, Csongrád Város Önkormányzatának, a Frigoluxnak, a Hundecnek, a Panol-Plusznak, a Héjja Testvéreknek, A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetnek, a MARS-nak, a viho.hu-nak és a Csongrádi Primőr Kft-nek és remélik, hogy a jövőben más helyi vállalkozások is érdemesnek találják a pólós gyerekeket a támogatásra, hiszen a következő – ősszel induló – szezonban még nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük az Országos Bajnokságban. Júliustól várják az érdeklődő 1997-ben, vagy később született gyermekeket és szüleiket az uszodában hétköznapokon (http://vizilabda.csongrad.info/).

 

 

 

 

   vissza a sporthírekhez

  •  

 

hirlevel@csongrad.hu