Select Page

Mezőgazdaság

Csongrád város térsége földrajzi helyzetéből adódóan jellegzetes és rendkívül változatos talajadottságokkal rendelkezik. Fő talajtípusai: Duna-Tisza közi meszes homok, réti öntés és csernozjom talajok. Az Alföldre jellemző kontinentális éghajlat alapjegyeit viselő klimatikus tényezőket a két folyó és holtágaik, valamint a kismértékben jelentkező katlan hatás módosítják, így egy sajátságos, a tájegységre jellemző egyedi mikroklíma alakult ki. Ezen tényezők a vidékre jellemző mezőgazdasági termelés lehetőségeit és irányát meghatározzák.
Csongrád már a második világháború előtt nagy hagyományokkal bír a szőlő és borkultúra terén, Európa-szerte ismert volt a Csongrádi kadarka. Adottságaiból adódóan a múltban igen nagy jelentőségű volt a halászati tevékenység. A területen termesztett gyümölcsök híresek voltak a környék piacain. A szántóterületen termesztett búzát előbb a tiszai vízimalmok őrölték, majd a gazdák társulásai által létrehozott gőzmalmok. Az állattenyésztés is igen jelentős méreteket öltött, amely nemcsak mennyiséget, hanem minőséget is jelentett. A csongrádi gazdák híres szarvasmarha- és lótenyésztők voltak (Csongrád nevű mének fedeztek több helyen az országban). A gazdák tevékenységét önszerveződő egyesületek segítették: Gazdakör, Legeltetési társulás.

A mezőgazdasági termelő egység ebben az időben a család volt, a telephely pedig a tanya. A családok többsége városi házat is birtokolt, a tanya csak időszaki telephelyként szolgált. A tanya és a gazdálkodás felépítése attól függött, hogy a közigazgatási terület határain belül melyik részen volt. Ilyen önálló a többi határrésztől minden jellemzőjében elütő egység a Tisza, a Körös és Szolnok megye által bezárt Mámai- Nagyrét. A terület egykor a csongrádi gazdák vízjárta ártéri legelője, majd a folyószabályozás után egy sűrűn lakott, a legfejlettebb mezőgazdasági kultúrával rendelkező része a városnak. A nagyréti gazda átlagosan 10-15 hold földet művelt, amelyet rendszeresen istállótrágyázott és okszerű vetésforgóval hasznosított. A vetésforgó növényei őszi búza, kukorica, cukorrépa, lóbab, zab, őszi árpa és a fejlett istállózó állattartás számára nélkülözhetetlen lucerna. Az állattenyésztés célja egyrészt a család ellátása, másrészt a magas szintű szarvasmarhatenyésztés, amely hasznot hajtott húsával, tejével is, és nagy mennyiségű trágya is keletkezett. A lótenyésztés pedig az igen kötött, nehezen munkálható talaj miatt volt szükséges azon fölül, hogy a nagyréti gazdák többsége lószerető is volt. A Nagyréthez hasonló talajadottságokkal rendelkező Alsórét, Kilences és Kisrét tanyagazdaságai a fentiekhez hasonlóan működtek. Míg a lazább talajokkal, szikes legelőkkel jellemezhető Kónyaszék, Kettőshalom, Csukáspart, Gyója, Bokros határrészeken nem ritkák a 30-40 holdas gazdaságok sem, ahol az akkori technológia mellett szántóföldi művelésre a terület 50%-a alkalmas. A termelt növények körébe ezeken a területeken nem tartozik bele a cukorrépa és a lóbab. Az állattenyésztés itt extenzívebb, az év jó részében gyepre alapozott volt. A tenyésztett állatok köre a juhval bővül. Az összes terület változatos adottságaiból fakadóan a gazdák törekedtek arra, hogy szinte minden határrészben legyen földjük, hiszen a vízjárásos években a felső földek teremtek biztonságosabban, míg az aszályos években a réti földek adták meg a kenyérre valót. A Kisrét a Holt-Tisza ölelő karjában a legkiválóbb gyümölcstermő vidék, és nem is volt igazi csongrádi, akinek nem volt néhány száz négyszögöl területe a szőlőhegyen. A növendék szarvasmarhákat és a szám fölötti lovakat a Bokros-pusztán közös gulyában ill, ménesben legeltették.

A 60-as években lejátszódott szövetkezetesítés után a nagyüzemi termelés vált általánossá, a rendszer fénykorát a 80-as évek közepéig élte, a fő hangsúly a legtöbb ágazatban a mennyiségen, nem pedig a minőségen volt. Ezzel szembe csak néhány elszigetelt példa állítható. A Vörös Csillag Tsz két fajtával OMÉK-on többszörösen díjazott juhtörzstenyészetet, a Petőfi Tsz szintén OMÉK-on elismert lótörzstenyészetet, a bokrosi Kossuth Tsz országosan is elismert szőlőművelést folytatott. A lakosság nagy része a munkahelyi elfoglaltsága mellett valamilyen háztáji tevékenységet folytatott, ami általában szőlőművelésre, sertés és szarvasmarha hizlalására, és az akkor divatba jött kertészeti termesztésre terjedt ki.
A jelenlegi mezőgazdasági struktúránk egyrészt múltunkból, másrészt változatos talajadottságainkból fakad. Jelenleg a szántóterület 9000 ha körüli, amely egy kb. 100 hektáros ingadozást mutathat az ültetvények és gyep javára ill. kárára. Mintegy 4500 hektárt 100 ha felett gazdálkodó termelők művelnek, mintegy 15-20 gazdaság, amelyek között előfordul gazdasági társaság, szövetkezet és magánvállalkozó is: az átlagos birtokméret 250-300 ha. Ezek jórészt speciálisan növénytermesztő gazdaságok, amik rendelkeznek a szükséges talajművelő gépsorokkal, többségük a betakarítást is el tudja végezni saját erejéből, de csak hat telephelyen van megfelelő szárító és tisztító kapacitás. Igaz, ezek nagyobb mennyiséget is be tudnak fogadni, és bértárolást is vállalnak. A termelt növények köre nem túl széles, a két fő növény az őszi búza közel 2000 hektáron és a napraforgó mintegy 1000 hektáron. A fennmaradó területen jelentős növények az őszi káposztarepce, kukorica, köles, cukorrépa, őszi és tavaszi árpa, valamint a borsó. A fejlett technológia alkalmazásának és a jó adottságoknak köszönhetően egy gazdaság vetőmagtermesztéssel is foglalkozik. Ezen gazdaságok állattenyésztést nem folytatnak, a termelési struktúrájuk ezért tolódott el a kenyérgabona és az ipari növények irányába. A talaj tápanyagutánpótlását két forrásból oldják meg, a szerves anyagot a melléktermékek (szalma, szármaradványok) felaprításával és talajba forgatásával pótolják. A szükséges nitrogén- foszfor- és káliummennyiséget pedig műtrágyák alkalmazásával biztosítják a növények számára. A termelés biztonságát növeli, hogy néhány termelő öntözési kapacitással is bír, amelyhez a szükséges öntözővizet a felszíni vizeinkből bőségesen be lehet szerezni. Ez teszi lehetővé többek között a cukorrépa biztonságos termelését is. Azon termelők, akik a szalmát is értékesítik és esetleg a szükséges növényváltást sem alkalmazzák, az utóbbi időben már szembesülhettek talajaik valamilyen szintű kimerülésével és a talajszerkezet romlásával is.
A szántóterületből közel 2500 hektárt a 15 és 100 ha közötti termelők használnak, akik jórészt egyéni vállalkozók és őstermelők. Ezen termelői réteg képviselői jórészt mellékállásban végzik a mezőgazdasági tevékenységet. Jelentős részük nem rendelkezik szakképzettséggel. Többnyire a családi hagyományt folytatják, a mezőgazdasági munkát családtagjaikkal végzik, állandó alkalmazottat ritkán foglalkoztatnak. Időszaki munkacsúcs esetén alkalmi munkások mindenütt előfordulhatnak. Felépítésükben ezek a gazdaságok hasonlítanak leginkább az egykori tanyagazdaságokra, hiszen ezen gazdaságok jelentős része valamilyen állattenyésztő tevékenységet is folytat, amely elsősorban sertés- és szarvasmarhatartás. A termelt növények körének arányváltozása is ezt támasztja alá, hiszen náluk is jelentős szerepet tölt be az őszi búza és napraforgó, de ezen növényekkel egyenrangú a kukorica és a 100 ha feletti gazdaságokhoz képest az őszi és a tavaszi árpa, valamint a zab többszörös arányt mutat. Új növényként a szarvasmarhatartás számára nélkülözhetetlen lucerna mintegy 300 hektáros vetésterülete is jelentős. Ezen gazdaságok telephelye ma is többnyire a tanya, de gyakori az is, hogy a városi kertes házak padlása a terménytároló, az udvaron állnak a gépek, és a hátsó udvarokban folyik az állattartás. A tanyák egy része az év csapadékos időszakaiban nehezen megközelíthető, de többnyire villamosítottak és iható vizű kutakkal rendelkeznek. A gazdasági épületek gyakran elavultak, felújításra szorulnak és nem mindig elégítik ki a mai technológiai követelményeket. A gazdák jó része vagy egyáltalán nem, vagy nem megfelelő korú és műszaki állapotú mezőgazdasági erő- és munkagépekkel rendelkezik. Sokan szorulnak mezőgazdasági bérmunkára, amely miatt a munkák nem mindig az optimális időpontban vannak elvégezve. A területek többnyire nem egy tagban, hanem a város különböző határrészein találhatók, ez tovább nehezíti a hatékony gazdálkodást. A talajerőpótlást az állatállománnyal bírók istállótrágyával és műtrágyákkal végzik. Ezen termelői kör áll legközelebb az egykori családi gazdaságokhoz, többségük a munkájára igényes törekvő gazda, aki a környezete csinosítására is törekszik, büszke az általa tenyésztett állatok és termelt növények minőségére.
A fennmaradó szántóterületen mintegy 1000 őstermelő dolgozik, többségük munkahellyel rendelkezik, vagy nyugdíjas, akik a mezőgazdasági termelést általában gazdasági kényszerből, főként önellátásra és kereset kiegészítésre folytatják. A termelt növények köre az őszi búza és árpa, kukorica, zab, burgonya. Többségük valamilyen kertészeti tevékenységet is folytat, amely a kis terület dacára sokszor jövedelmezőbb, mint az előző termelői kör tevékenysége. Ez a tevékenység kézimunkaigényes, a gazdák a hozzá szükséges kézi kisgépekkel, és nem ritkán évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. A termesztett növények akár termesztő berendezésekben, akár szabadföldön a kínai kel, zöldpaprika, paradicsom, uborka, korai újburgonya, hónapos retek, karfiol, káposztafélék, spárga. A termesztő berendezések mintegy fele fűthető fóliaház, amelyekben jelentős fűtőanyag a termálvíz. Az elmúlt évek technológiai fejlesztései nyomán több gazda rendelkezik modern öntözőberendezésekkel, és ködképző gépekkel is. A legújabb és legfejlettebb termelési módozatok közül pedig a talaj nélküli termesztés is megjelent. Az ágazatnak jelentős lökést adott a közelben megtelepedett modern palántanevelő üzem is. Ez a termelői kör, ha a termelő csak szántóföldi növények termelésével és sertéshizlalással foglalkozik, a legsérülékenyebb, hiszen termékei értékesítésére a legritkább esetben rendelkezik szerződéssel, a termelési folyamat esetleges, a termék minősége ritkán éri el a ma kívánatos színvonalat. Így ezen termelők tevékenysége egyre inkább az önellátásra korlátozódik. A kertészeti tevékenységet folytatók esetében a nagy értékesítési tapasztalattal és a szükséges árualappal rendelkező termelők helyzete jelenleg megnyugtató, de hosszútávon nem belátható, hogy egy korlátlan versenyhelyzetben hogyan állják majd meg a helyüket. Ennek a versenyhelyzetnek elébe menve alakult egy értékesítő szervezet, amely ma még gyermekbetegségeivel küzd, és a jövő fogja eldönteni, hogy betudja-e tölteni feladatát.
Csongrád nevével szervesen összeforrt a szőlő és borkultúra: a táj társadalmi berendezkedéstől és gazdasági környezettől függetlenül alkalmas a szőlőtermesztésre. Az emberek a génjeikben hordozzák a szőlőtermesztés és a borkészítés szeretetét. A tudás pedig apáról fiúra száll. A termőtáj jelenleg 1100 ha körüli. Az egykori termesztéstechnológia a gyalogművelés, amelynek velejárója az 1 X 1-es kötésű, támberendezés nélküli bakművelésű tőkék, ami szinte eltűnt a területről, és ezzel együtt az ősi csongrádi kadarka is, amely már csak elvétve lelhető fel. Ma a gépi művelésnek megfelelő, széles sortávú támberendezéssel ellátott termőkaros művelési mód a legelterjedtebb. A fajtaválaszték szélesedett, előtérbe kerültek a nagy termőképességű, betegségeknek ellenállóbb, minőségi bort adó fajták. Így a mélyvörös, tüzes bort adó cabernet franc, kékfrankos, a nagy termőképességű zweigelt. A muskotályos illatú Irsai Olivér, az alföldi klímát jól tűrő, zamatos Cserszegi fűszeres és a magas cukorfokú igen ízletes bort adó Zöld Veltellini. A szőlőterületen az átlagos birtokméret igen változatos, a néhány száz négyzetmétertől húsz hektárt meghaladóig terjed. Így az eszközellátottság is igen változatos, a legmodernebb felszereltségtől a teljesen kézi művelésig. A termőtáj fokozatosan fiatalodik, sajnos az Öregszőlők részen a történelmi szőlőskertek rendkívül elöregedtek és a túl apró birtokméret komoly gátat szab a gazdaságos felújításnak. A szőlősgazdák jelentős része a két nagy helyi pincészettel áll értékesítési kapcsolatban; sajnos igen kevesen vállalkoznak még a megfelelő pincével és felszereltséggel rendelkezők közül is a szőlő feldolgozására. Így csökkentve a változatosságot a kínálati palettán, amely a termőtáj arculatát is kissé egyhangúvá teszi, és csökkenti a borturizmusban rejlő lehetőségeket. Ezen jelenséghez nagyban hozzájárult a vámjogszabályok folyamatos változása. A csongrádi borvidék él, és a látható törekvések feljogosítanak arra, hogy a csongrádi bor elnyerje újra méltó helyét, és a fejlődő borturizmus kedvelt célpontjává váljon Csongrád: a szőlő és a bor Nemzetközi Városa.
Az egy lábon álló mezőgazdasági üzem igen veszedelmes vállalkozás, főként egy bizonyos birtokméret alatt. Az állattenyésztés Csongrád térségében sokáig igen jelentős méreteket öltött. Sajnos az utóbbi tíz év ezt az ágazatot viselte meg legjobban. Egyetlen nagyüzemi állattartó üzem maradt fenn napjainkra, a Héjja Testvérek Kft szegedi úti sertéskombinátja. Az egykori juhászatok és tehenészeti telepek nyom nélkül tűntek el. A 2300 hektár legelőterület töredéke tölti be eredeti hivatását. A tenyésztett gazdasági haszonállat fajok közül gyakorlatilag mind fellelhető Csongrád vidékén. A szarvasmarha állomány jórészt ma is kettőshasznú a gazdák bevételét növeli, hogy az istállótrágya a kertészetek és a szőlősgazdák által igen keresett, jól értékesíthető. Szinte nincs olyan család, amelyik ne foglalkozna legalább néhány sertés hizlalásával, s többnyire értékesítésre is jut belőle. A tanyák tipikus állata a juh: ha csak néhány egyed udvarkarbantartó szerepkörben is, de szinte mindenütt található belőlük. Aki üzemszerűen foglalkozik juhászattal, az utóbbi években többnyire megfelelő jövedelemhez jutott. Örvendetesen növekszik a kecsketartók köre az utóbbi időben, a kecske egyre nagyobb szerephez juthat, hiszen a gidák mellett a kecsketejből készült termékek is egyre jobban értékesíthetők. A hagyományos állatfajták újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezek közül vidékünkön a mangalica sertésből található nagyobb állomány. A szárnyasok tartásából a pulykahizlalás a jelentős: több családnak biztosít megélhetést. A gazdasági állatok közül mára a ló szorult vissza leginkább, de azért még ma is találkozhatunk az utakon szállítást végző fogatokkal, sőt, nem számít ritkaságnak az ekekapázó, fogasoló, boronáló, szántó lófogat sem. A vidéki ember hagyományos lószeretetét bizonyítja, hogy egyre több lovat láthatunk Csongrád vidékén is. Ez az egyetlen olyan állatfaj, amely esetében néhány tenyésztő törzskönyvi ellenőrzés alatti munkát folytat.
Csongrád mezőgazdasági arculata rendkívül sokrétű; remélhetőleg kialakul egy hosszú távon a mezőgazdaságra alapozó termelői réteg, amely szakképzettséggel rendelkezik, megfelelő felszereltséggel tud majd szembenézni a gazdasági élet kihívásaival, és felelőséggel vigyáz lételemére, a termőföldre is.

Aktuális kérdés

Ön elégedett-e közterületeink fűnyírásával?

Szavazás állása

Loading ... Loading ...

Facebook

Önnek ajánljuk