A feltételezések szerint már a honfoglalás idején volt szőlőtermesztés Csongrád környékén. 1241-ben viszont bizonyos, hogy volt, mert ekkor IV. Béla szőlőterületet adományozott a premontreieknek „Alpártól délre, a Tisza folyásának mentén”.

A későbbiekben a történelem nem sok utalást tesz a csongrádi szőlőkről, azonban a kadarka elterjedése a török időkre utal. Nyilvánvaló tehát, hogy a szőlő több mint 700 éve része a csongrádi ember életének.

A hosszú időszak alatt nem véletlen, hogy a vörösbort adó kadarka lett az egyeduralkodó fajta, hiszen ezen a rendkívüli klímát biztosító homokon, a Tisza ölelésében csodálatos módon alakulhat ki a szőlőgyümölcsben az összes szín- és illatanyag, aroma és cukor, ami szükséges egy bársonyos, testes vörösborhoz.

A homoktalaj megvédte a szőlőterületet a XIX. század végi filoxéravésztől, de átvészelte az I. világháborút is, amikor a rezet nem használhatták permetezésre, mert kellett az ágyúgolyókhoz. A szőlő fennmaradása dicséri a csongrádi embereket is, hiszen ez a növény a munkaigényessége miatt nem maradhatott meg csak a szorgalmas emberek lakta vidékeken.

E vidék szőlészete a legnagyobb fejlődést a nagyüzemek kialakulásával kezdte meg. A 60-as évek végétől először a kadarka fajta szelektált egyedei hódítottak tért, egyúttal a hagyományos gyalogművelést is leváltotta az alacsony kordonművelés, ami jobb megmunkálhatóságot, valamint mennyiségi és minőségi növekedést tett lehetővé.

A 70-es évek közepétől újabb fajták jelentek meg a területen: a kékfrankos, a Cabernet franc, később pedig a Zweigelt reve. Ezekkel a fajtákkal merőben átalakult a művelődésmód is. A sortávolság 2,4 méterről 3 méterre, a távolság 60 centiméterről 100-120 centiméterre növekedett, a tőkék magassága 60 centiméterről 180 centimétere nőtt. Ezekkel a fajtákkal jobb lett a minőség és nőtt a termésátlag is.

A térség meghatározó nagyüzeme volt a csongrádi borpince, amely 1938-ban mint borközraktár létesült, de az évek során munkájának színvonala minőségileg és mennyiségileg is fejlődött. A borpince technológiai fejlődése követelte meg az újabb, magasabb minőséget adó fajták megtelepítését és elterjesztését. Ezt a fejlesztést azonban nem csak követelte és diktálta, hanem anyagilag is támogatta. Így juthatott el a csongrádi vörösbor a nemzetközi hírnévig. Általa kapta meg Csongrád a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” címet.

Napjainkra a Csongrádi Kékfrankos és a Csongrádi Cabernet Franc a térség borversenyein rendszeresen aranyérmet nyerő borai lettek és több országos és nemzetközi borverseny aranyérmét is magukénak tudhatják.

A kékfrankos határozott, markáns savai a másfél-, két évig tartó fahordós érlelés során szelídülnek bársonyossá. A Cabernet franc pedig a csodálatos ízvilágával, erdei gyümölcsökre, aszalt gyümölcsökre emlékeztető ízeivel, egy-két évig tartó érleléssel válik az ínyencek borává. Mindkét fajta finoman testes bora magyarosan paprikás étel kíséretében az ünnepi asztalok éke.

A vörösborok mellett fehérborokat is készítenek Csongrádon, mint a Rajnai Rizling és Rizlingszilváni, rosék közül pedig a Kékfrankos Rosé készül a csongrádi pincékben.