Pályázat szociálisan rászoruló, főiskolai, egyetemi tanulmányait Magyarországon folytató, nappali tagozatos, tehetséges csongrádi tanulók számára

Csongrád Város a Tehetségekért Közalapítvány pályázatot hirdet szociálisan rászoruló, főiskolai, egyetemi tanulmányait Magyarországon folytató, nappali tagozatos, tehetséges csongrádi tanulók számára.

A pályázat célja: a Csongrád városban élő azon tehetséges felsőbb éves/ II. évfolyamtól/ fiatalok eseti anyagi támogatása, kiknek az egyetemi, főiskolai továbbtanulása anyagi, szociális helyzetük miatt nehézséget jelent, tanulmányi eredményük 3,5 feletti.

Pályázati  űrlap ide kattintva letölthető.

A pályázat benyújtatásának határideje: 2016. október 30.

Csak a fenti feltételeknek megfelelő, indoklással ellátott pályázatot áll módunkban elfogadni.

A pályázatot a pontosan kitöltött pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel a következő címre kell eljuttatni:

Kissné Kocsis Marianna

kuratóriumi titkár

Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

6640 Csongrád, Kossuth tér 1.

 

A lezárt borítékra szíveskedjenek ráírni: „Csongrád Város a Tehetségekért Közalapítvány”

Felvilágosítás kérhető: Kissné Kocsis Marianna: 20/2043713

A beérkezett pályázatokat a kuratórium bírálja el, a döntés határideje: 2016.november 30.