In Memoriam - Kása Piroska

 

  In Memoriam

 

Kása Piroska


1927-2014

 

kémia-biológia-földrajz 
szakos 
tanár
 

   Diplomáját 1949-ben kapta, mellyel a Kossuth Lajos Általános Iskolában 1950-1984-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított.


Nagy tudású tudós tanár, hívatását nagyon szerető, minden személyes dolga elé helyező ember. Legfontosabb az volt számára, hogy minden tanítványának a legtöbbet adja, felkeltse érdeklődésüket, megszerettesse velük tantárgyait. Érdekességekkel, kísérletekkel tette élményszerűvé tanóráit. Délutáni szakkörei tömegeket vonzottak. Nagyon sok gyermek köszönheti neki pályaválasztását, boldogulását az életben. 

  Egyszerű, szerény ember volt. Sosem vágyott dicsfényre, tanítványai tudása és szeretete tette boldoggá. Ilyen önzetlen elhivatottsággal, jósággal ritkán találkozni. Egyenes, becsületes, mindenkiről jót feltételező nagyszerű ember, jó kolléga, igazi példakép.
  Nyugdíjasan is szellemi frissességben élt. Ebben az időszakban figyelemmel kísérte volt tanítványait, hihetetlen memóriával emlékezett rájuk. Örült szakmai sikereiknek, számon tartotta gyermekeiket, örömeiket, gondjaikat. Tisztelettel, szeretettel, köszönettel gondol rá tanár, diák egyaránt.
Szakmai, emberi veszteség és fájdalom halála.

 

Csongrád,  2014. szeptember 15.


Kollégái és tanítványai