Itt a nyár, ráadásul beköszöntött az igazi forróság. Nyáron kicsit fellélegzünk, megpróbáljuk kiengedni a fáradt gőzt. Ez természetes. Mint ahogy az is, ha a nagy hőség elől egy strandra, vagy egy szabadtéri fürdőhelyre menekülünk. DE az is helyén való, hogy kikapcsolódni megyünk egy nagyobb nyári fesztiválra, kiülünk ebédelni, fagyizni egy vízparti vagy belvárosi étterem teraszára, vagy kapkodva vásárolunk a nagy családi kirándulásra. Azonban nyáron kicsit megváltozunk. Mind külsőleg, mind belsőleg. Szabadabban gondolkozunk, szebbnek látjuk a világot, felhőtlen a jókedvünk. Ezzel nincs is gond, ha a felszabadultság nem jár együtt óvatlansággal, figyelmetlenséggel. Az ember mindig boldogan újságolja el ismerőseinek kellemes híreket, történéseket, felszabadultan mesél a nyári élményekről, kiposztolja boldogan a nyaralás pillanatait, nyilvánosan mutogatja új értéktárgyait, de ne feledjük, a „bűnözők” nagy melegben sem pihennek.  

Hogy a nagy nyári pihenés, kikapcsolódás felhőtlen maradjon, és ne a tolvajoknak okozzon örömet, fogadjon meg pár tanácsot tőlünk, mind a bevásárló központokra, mind a nagy fesztiválokra, vagy épp fürdőhelyekre vonatkozóan: 

  • Tervezze meg a strandolást, kikapcsolódást, kirándulást: mit visz magával, hova pakol, merre mennek, hogy fog vigyázni értékeire;
  • Mindig mindenhova csak a legszükségesebb holmit vigye (például egy fürdőben feltétlenül szükség van a tablet-re?);  
  • A zsúfolt parkolóban legyen körültekintő a csomagok ki-be pakolásakor. Ne hagyjon jól láthatóan értéket az autóban! 
  • Az értékeiről ne beszéljen hangosan, nem lehet tudni, hogy ki látja meg önben a lehetséges áldozatot.  
  • A kártyás fizetésnél törekedjen a többfaktoros hitelesítésre (pl. biometrikus azonosítás). A bankkártyát SOHA ne adja ki kezéből, jól rejtse el. Készpénzes fizetés esetén, ne számlálja nyíltan a pénzét, ne rendezze jól láthatóan a bankjegyeket. Annyi pénz legyen önnél, amennyire a vásárláshoz feltétlenül szüksége van. 
  • Kevesen gondolnak rá, de a wifi-hálózat keresése (ahol felerősödik a jel, ott van az okoseszköz) is felhívhatja a tolvajok figyelmét az értékekre (mobiltelefon)! Így a kocsiban sem ajánlott készenléti üzemmódban hagyni a laptopot vagy egyéb internetes eszközt! Hiába rejti be az ülés, vagy huzat alá, a wifi-jel alapján könnyen megtalálják a rejtett eszközt; 
  • Fontos, hogy használja az értékmegőrzőket – a fürdőlepedő hiába takar és fed, védeni nem véd! A cipő és a táska öltöztet, de telefonját, pénztárcáját nem óvja meg! 
  • A legtöbb strand már rendelkezik karóra alakú beléptetővel, és ilyenkor ugyanez a szerkezet nyitja a szekrényt is. Ez a megoldás praktikus ugyan, de egyben veszélyes is lehet! A bajt megelőzendő soha ne vegye le a kezéről a készüléket, és a szíját se lazítsa meg! A tolvajok ugyanis pillanatok alatt kipakolják a szekrényt a „talált” órával.
  • Ha megérkezik a strandra és elfoglalja helyét, lehetőség szerint mindig maradjon valaki a csomagok mellett; 
  • A fürdőhelyek éttermi részében is fokozattan figyeljen értéktárgyaira, pénztárcájára; 
  • A képek azonnali posztolása helyett, inkább pihenjen, lazítson! Élje meg a pillanatot, ne képpé tegye. Ne hivalkodjon elektronikus eszközökkel, értéktárgyakkal;
  • A strandra, szórakozóhelyre, kirándulásra, városnézésre csak a legszükségesebb holmit vigye, nem kell az összes készpénzt, ékszert vagy elektronikai berendezést a fürdőhelyre vinni;
  • Ne pakoljon egy helyre, és az értékesebb dolgokat ne a táska külső, vagy épp a nadrág hátsó zsebeibe helyezze el; 
  • Csak a legszükségesebb mennyiségű készpénzt tartsa magánál; 
  • Ha nagyobb mennyiségű készpénz van önnél, lehetőleg ne egy helyen tartsa, és lehetőség szerint ne egyedül menjen vásárolni, befizetni, beváltani;
  • Pénztárcáját érdemes belső zsebben tárolni, vagy kisebb lánccal a derékövhez erősítve hordani; 
  • Az iratok, a személyes okmányok, bank- és egyéb kártyák ne egy helyen legyen tárolva (pótlásuk költséges és hosszadalmas, valamint bonyolult);
  • Jó szolgálatot tehet forgalmasabb helyeken a kellemetlen hanggal rendelkező személyriasztó (főleg idősebbeknek és fiatalabbaknak); 
  • Bankkártya használatakor figyeljen a PIN-kód bevitele során, hogy senki ne lássa, milyen számjegyeket ütünk be;
  • PIN-kódot ne a bankkártya mellett tárolja; 
  • Ne engedje, hogy bankkártyáját ügyintézés céljából elvigyék másik helyiségbe;
  • Keresse a pay-pass, PayPal fizetési lehetőséget, ha erre alkalmas bankkártyával, vagy internetes felülettel rendelkezünk/találkozunk; 
  • Ha az automata nem adja vissza a kártyáját, ne hagyja el a helyszínt, hanem tárcsázza az automatán található segélykérő/hibabejelentő telefonszámot. Egy feltűnő vagy kisebb sérülés, érdekes változtatások már figyelemfelkeltőek lehetnek, és gyanakvásra inthetnek; 
  • Netbank alkalmazáson keresztül törekedjen a többfaktoros hitelesítésre (biometrikus, vagy token-es azonosításra), az internetes, készpénzfelvételi vagy vásárlási limit beállítására, bankkártya elvesztése, elidegenítése (lopása) esetén, pedig a kártya tiltására/zárolására; 
  • Az okostelefon már számtalan érzékeny adatot tartalmaz (illetéktelen személy könnyen visszaélhet a telefon tartalmát képező adatokka), így a netbank felülethez, levelező felületekhez kapcsoljon többlépcsős azonosítást, valamint különböző alkalmazásokhoz állítson be egyedi védelmet (pl. biometrikus azonosítás, fényképeknél a zárt mappát);
  • Google-fiókon keresztül (vagy ICloud) lehetőség van a telefon tartalmának távoli törlésére, valamint a társított eszköz eltávolítására (pl. elvesztés, lopás esetén);
  • Legyen kellően óvatos, ha valaki útbaigazítást kér, vagy a pontos idő után tudakozódik;
  • Ékszereit (bizonyos alkalmaktól eltekintve) ne viselje látványosan, hivalkodóan;
  • Tömegközlekedési eszközön is legyen figyelmes, a táskát (övtáskát is) mindig tartsa szem előtt, ha kell, vegye le a hátáról, és rakja maga elé; 
  • Közlekedési csomópontokon, aluljárókban, zsúfolt áruházakban, mozgólépcsőkön, piacokon, tömegrendezvényeken is legyen kellően óvatos; 
  • Szerencsejátékban nyerni mindig nagy öröm, de ne ossza meg mindenkivel, nem tartozik sem az utca népére, sem az internet világára (gondolkodjon, mielőtt megoszt magáról információkat);
  • Idősebb rokonaikra fokozottan figyeljenek, egészségi állapot miatt is, másrészt a behálózó trükkös tolvajok miatt (segély ígérete, gyűjtés jótékonysági célra a szeretet jegyében). 
  • Természetesen áldozattá válás esetén azonnal tegyenek feljelentést (helyszíni bejelentés után) az elkövetés helye szerinti rendőrkapitányságon; 
  • A személyes okmányok elvesztését, vagy ellopását is azonnal jelenteni kell, az esetleges visszaélések megelőzése céljából;
  • A Rendőrség Hívásfogadó és Tevékenységirányító Központja (HIK és TIK) közvetlenül elérhető a 112-es segélyhívószámot tárcsázva;
  • A rendőrségi feljelentés/igazolás birtokában bátran forduljon az Áldozatsegítő Központokhoz (https://vansegitseg.hu/)    

Internetes vásárlás:

  • Internetes vásárláshoz a szolgáltató pénzügyi intézményünknél igényelhető ön által meghatározott pénzügyi kerettel terhelhető virtuális kártya (web-kártya); 
  • Webes vásárlás esetén vagy virtuális kártyával (virtuális fiókon keresztül) fizessen, vagy a személyes átvételt követő utánvéttel (jogában áll átvételkor a csomagot felbontani, és ezt a csomagot kézbesítő futárszolgálat képviselője köteles biztosítani és megvárni); 
  • Amennyiben az online tranzakciót választja, a banki szolgáltatón keresztül kérje az internetes biztonsági kód beállítását (akár direct-en keresztül). A kód beállítását követően az ügyfél minden bankkártyás internetes fizetés alkalmával kapni fog egy egyedi kódot SMS-ben (ha az adott kereskedő is támogatja a szolgáltatást), amivel jóváhagyhatja a fizetést az adott weboldalon, egyes pénzintézetek Telekód beállítását is kérhetik;
  • A fentiek mellett érdemes beállítani a napi vásárlási limitet, hogy a kártya elvesztését követően illetéktelen személy(ek) ne tudjan(ak) nagyobb összeget leemelni számlájáról, akár internetes vásárláson, akár készpénzfelvételen keresztül; 
  • Érdemes az interneten mindenhol beállítani a többfaktoros hitelesítést (azaz többlépcsős azonosítást), legyen szó közösségi oldalról, levelezési programról, vagy banki felületről. Az ujjnyomos azonosítást is érdemes beállítani a funkcióra alkalmas készülékeken, a smart lock applikáció mellett. Lehetőségekről érdeklődjön internetes szolgáltatójánál, vagy a telefonos ügyintézőknél. Többlépcsős azonosítás esetén akkor lehet belépni egy adott alkalmazásba, ha Ön a saját telefonkészülékén engedélyezi az adott aktivitást; 
  • Bármely internetes böngészőt is használja, vessen egy pillantást a biztonsági beállításokra az első használat előtt. SOHA ne jegyeztesse meg a böngészővel az alkalmazásokhoz szükséges felhasználónévhez kapcsolódó belépési kódokat, jelszavakat (főleg vásárlásra vonatkozó információkat);
  • Minden alkalmazáshoz állítson be smart lock (app lock) funkciót, banki felületekhez ujjnyom-olvasót (biometrikus azonosítót) is okos készülékén; 
  • Nem célszerű minden applikációhoz azonos jelszót megadni. 

Üzletközpontokban, rendezvényeken, zsúfolt tömegközlekedési eszközökön:

 

  • A vásárlás közben, tömegközlekedési eszközön, utcán, vásárban a táskánkat mindig testén keresztben átvetve hordja;
  • Hangosan, látványosan ne számolja meg Önnél lévő készpénzt; 
  • Nagyobb mennyiségű készpénzt ne egy helyen tartsa, hanem több helyen a ruházatban és táskában elrejtve. A belső zsebek szintén biztonságosabbak a külső zsebeknél;
  • A zsebtolvajok rendszerint csoportban dolgoznak mind a tömegközlekedési eszközön, mind a zsúfolt vásárló helyeken. Kellő óvatossággal, odafigyeléssel azonban megelőzhetjük, hogy áldozattá váljunk; 
  • Ügyeljen a táskák külső zsebeire, illetve a kabátja zsebeire, ha tömegközlekedési eszközön utazik, vagy vásárlási forgatagban van; 
  • A bevásárlótáska tetejére és aljára pénztárcát soha ne tegyen; 
  • Táskáját és a kifizetett áruval teli bevásárlókocsit soha ne hagyjuk őrizetlenül; 
  • Kocsi utasterében ne hagyjon árut;
  • a GPS-re utaló tartókorong nyomát törölje le a szélvédő belső részéről; 
  • Figyeljen arra, hogy laptop-ot, tablet-et és egyéb internetes hozzáféréssel bíró készüléket ne hagyjon bekapcsolt állapotban, készenléti üzemmódban a kocsiban, ugyanis a tolvajok a wifi-jel alapján választják ki a feltörni kívánt gépjárművet; 
  • A vásárolt árut a kocsi csomagtartójába pakolja. A járművet ezután lehetőség szerint ne hagyja felügyelet nélkül áruházi parkolóban, mert kifigyelhetik, hogy érdemes –e feltörni; 
  • Tartózkodjon az utcán, forgatagban Önt megszólító, akciókkal csábító „vándor kereskedőktől”;
  • Ha áldozattá vált, és észleli, ne szálljon szembe az elkövetőkkel, kérjen segítséget;
  • Amennyiben áldozattá vált, tegyen feljelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon (helyszínről telefonáljon 112-es segélyhívón keresztül), majd a feljelentés, vagy igazolás birtokában forduljon bizalommal az Áldozatsegítő Központokhoz vagy a járási (fővárosi kerületi) hivatal áldozatsegítési feladatokat ellátó szervezeti egységeihez (ingyenesen elérhető Áldozatsegítő Vonal: 0680-225-225);
  • Ha üzletközpontban, nagyobb csarnokokban, aluljáróban, gyorséttermekben, vásárokban eszik-iszik, mindig figyeljen a székre, karfára akasztott táskára, valamint sose hagyja őrizetlenül csomagjait;
  • Forgalmasabb helyeken a női táskát, bevásárló táskát, övtáskát tartsa maga előtt;
  • Ehhez a szabályhoz tömegközlekedési eszközön (fel- és leszálláskor) is ragaszkodjon;  
  • Ne telefonáljon feltűnően, valamint ne a vásár közepén kezdjen el netet böngészni okos eszközén, megfeledkezve teljesen a külvilágról. Könnyen bajba sodorhatja magát;
  • Okmányokat, értéktárgyakat ne hagyjon az autóban, a vásárlásra a legszükségesebb dolgokat vigye csak magával.