Iskolánk, a CSTÁI Galli János Általános Iskolája és Alapfokú Művészeti Iskolája 41 tanulója öt nevelővel, idén májusban a Határtalanul program keretében egy csodálatos erdélyi kiránduláson vett részt.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt és támogatott program szervezési előkészületei és a diákok felkészítő órái már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek.

hatartalanul

A négynapos útra Aradon csatlakozott csoportunkhoz honismereti vezetőnk, aki tudásával és magyarságával elkápráztatott bennünket. A Vesztőhelyen az aradi vértanúk emlékére emlékműsort adtunk elő, majd koszorút helyeztünk el. Ugyanilyen felemelő pillanat volt Székelykeresztúron a Petőfi körtefájaként ismert emlékhely. E fa alatt írta utolsó versét Petőfi, s itt mondtuk el közösen, mint imádságot az Egy gondolat bánt engemet c. verset.

A címben szereplő fő program Kisbaconba, Benedek Elek szülőházába vitt el bennünket, ahol unokája, Szabó Réka mesélt egy nagy karszékben ülve ízesen és maghatóan Elek apóról. Ezt követően tartottunk megemlékezésünket az író által telepített és gondozott kertben, majd megkoszorúztuk az emlékoszlopot.

Farkaslakán Tamási Áron „két cserefa” közt fekvő sírjára is koszorút helyeztünk el, igaz már zuhogó esőben. Déva várának balladai levegője is megérintett bennünket. A meredek pályás sikló és a mi emelkedő pulzusunk jól érzékeltette a hajdani építkezés nehézségét.

Csodálatos műemlékeket láthattunk még Vajdahunyadon, Nagyszeben belvárosában és Bánffyhunyadon, a négy fiatornyos „hímzett” templomban. Alig győztünk fotózni a székelyek fővárosában, Székelyudvarhelyen is, ahol fél napot töltöttünk el. Itt nemcsak a főtér nevezetességeit néztük meg, hanem a Móra Ferenc Ált. Isk. tanáraival, tanulóival is megismerkedtünk. Meghívtak minket egy néptáncórára és egy barátságos focimeccsre is. Ilyen személyes találkozásunk volt még Kisiratoson és Nagybaconban a helyi iskolákkal. Mindenütt kedvesen és műsorral vártak minket. Kölcsönösen bemutattuk megyénket, városunkat és iskolánkat.

Az utolsó napon Korondra is eljutottunk, ahol egy híres fazekas család egyik mestere mutatta meg a szakma titkait, s varázsolta elő a szebbnél szebb tárgyakat. Legszebb ajándékainkat is itt vásároltuk.

Boldogan, fáradtan és feltöltődve értünk haza!

Felejthetetlen élmény volt!

 

A résztvevők