Giliczéné László Kókai Mária, a Csongrádi Batsányi János Gimnázium informatika- és fizikatanára eddigi tehetséggondozó munkájának elismeréseként március 22-én Mester-m Díjban részesült.

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették az elismerést.

A Díj átvételekor a legtöbb pedagógus azt emeli ki, hogy megható számukra volt diákjaik, tanítványaik hálája és köszönetnyilvánítása a jelölés során, amely így pályafutásuk egyik emlékezetes pillanatává vált.

A Mester-m díjra 2019-ben is várjuk a jelöléseket, ahogy a fiatal tehetségeket felkaroló MOL Tehetségtámogató Program felhívásai is nyitottak a 10-18 éves tehetséges diákok számára. (www.molalapitvany.hu)