2018 | 04 | 06.
Csongrád Városi Önkormányzat
Sajtóközlemény
Közösségfejlesztő projekt indult a belsővárosi és a bökényi célterületen.
A Csongrád Városi Önkormányzat és a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete konzorciumban 35.000.000 forint támogatást nyert közösségfejlesztésre, a „Helyi identitás és kohézió erősítése Csongrádon” tárgyú, TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00007 azonosítószámú pályázatával. A projekttel és a közösségfejlesztés folyamatával elsősorban a célterületen lakókat, vagyis a belsővárosi („belvárosi”, ahogy a helyiek nevezik) és a bökényi lakókat célozzák a szervezők, melybe várják az aktívan bekapcsolódni kívánó helybéli lakosok valamint szervezetek, intézmények, vállalkozások jelentkezését.
A projekt átfogó célja, hogy a célterületen élő helyi közösség szerepvállalása megerősödjön, fokozódjon a helyi felelősségtudat, a helyi identitás és egy együttműködő közösség jöjjön létre.
A projekt Csongrád két meghatározó és egybekapcsolódó városrészének, a Belsővárosnak és Bökénynek területén valósul meg. A célterületen összesen a csongrádi lakosság 16%-a, 2578 fő él az önkormányzat adatai alapján, ők alkotják a projekt célcsoportját. A projektben olyan életminőséget javító programok, illetve kulturális, hagyományőrző rendezvények, közösségi kezdeményezések valósulnak meg a célcsoport igényeire alapozva, melyek összekovácsolják a helyi lakosokat, elősegítik a társadalmi beilleszkedést, valamint egy értéktudatos és befogadó helyi társadalom megteremtését is.
A projekt szakmai tartalmának megvalósításához közösségfejlesztőt alkalmazunk, és létrehozunk egy közösségi pontot a célterületen, mely megfelelő alapot, támogató hátteret szolgáltat a közösségi folyamatok elindulásához, kiteljesedéséhez. Mindezt széleskörű partneri együttműködésben valósítjuk meg, a helyi intézmények, civil szervezetek, vállalkozók és a lakosság összefogásával. A projektbe eddig bekapcsolódott együttműködő partnerek: a Művelődési Központ és Városi Galéria, a Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László Múzeum, a Csongrádi Alkotóház-Művésztelep, a Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület, a Vitalitásért és Fiatalokért Egyesület.
A lakosok a kulturális intézmények és civil szervezetek munkatársaival közösen tervezhetnek, beszélgethetnek az őket és a területüket érintő témákról, igényekről, programtervekről, melyeknek megvalósítása 2019. január 1-től indul, és 3 éven keresztül tart majd. Egészen addig az igények, a hiányosságok, az értékek, az erőforrások, a közösségi élet történeti feltárása fog zajlani remélhetőleg aktív közösségi részvétellel. További információkat, pontosabb képet a projektről a közösségi tervező műhelyalkalmakon lehet majd kapni, ahol már magába a folyamatba is be lehet kapcsolódni. Az 1. közösségi tervező műhely 2018. április 9. 16:30-tól a Művelődési Központ és Városi Galéria konferencia teremben kerül megrendezésre, melyre szeretettel várják a két városrészben lakókat, tevékenykedőket a szervezők.
Frissítve: 2023.01.19.
2022.05.31. – Közösségi projektzáró alkalom, biciklis tekergés a Bökényben és a Belvárosban
2022.04.17. – Húsvétolás
2022.04.02. – Közlekedésbiztonsági program
2022.01.31. – 8.részvételi fórum
2021.10. 20. Adventre hangoló
2021.10. 01. Közlekedésbiztonsági program 2.
2021.09. 29. Kiállítás a közösségi tevékenységekről
2021.09. 19. Szemétszedés a Belvárosban és a Bökényben
2021.08. 14. Szent Rókus ünnep
2021.07. 31 – 08. 01. II. Bökényi Művészeti Napok
2021.06. 30. 7. részvételi fórum
2021.06. 02. Meszelés a belvárosi kézműves házakban
2021.05. 27. Akció Csongrád turizmusáért: információs tábla avatása 3.
2020.09. 05. Akció Csongrád turizmusáért: információs tábla avatása 2.
2020.09. 04. Akció Csongrád turizmusáért: információs tábla avatása 1.
2020.08. 27. 6. részvételi fórum
2020.07. 10-11. I. Bökényi Művésznapok
2020.02. 22. Disznótoros családi nap a belvárosi kézművesházakban
2020.01. 30. 5. részvételi fórum
2019.12. 21. Közösségi karácsonyfa-állítás és betlehemes műsor
2019.11. 26. 4. részvételi fórum
2019.10. 26. Közlekedésbiztonsági program
2019.09.16. Közösségi virágültetés
2019.08.31. A Tisza városunk bölcsője – Kubikos öttusa
2019.07.30. 3. részvételi fórum
2019.07.14. Kenuzás a Holt-Tiszán
2019.05.01. Közösségi gasztronómiai program
2019.04.05. Meszelés a kézműves házakban
2019.03.28. 2. részvételi fórum
2019.03.22. Szemétszedés a Bökényben
2019.01.29. 1. részvételi fórum
Képgaléria
2022_05_31_Fotodokumentacio_-_Kozossegi_projektzaro
2022_05_31_Hivatalos_meghivo_-_Kozossegi_projektzaro
2022_04_17_Beszamolo_-_Husvet.docx
2022_04_17_Fotodokumentacio_-_Husvet
2022_04_17_Hivatalos_meghivo_-_Husvet
2022_05_31_Beszamolo_-_Kozossegi_projektzaro
2022_01_31_Fotodokumentacio_-_8._Reszveteli_forum
2022_01_31_Hivatalos_meghivo_-_8._Reszveteli_forum
2022_04_02_Beszamolo_-_Kozlekedesbiztonsag_3
2022_04_02_Fotodokumentacio_-_Kozlekedesbiztonsag_3
2022_04_02_Hivatalos_meghivo_-_Kozlekedesbiztonsag_3.
2021_10_1_Fotodokumentacio_-_Kozlekedesbiztonsag_2
2021_10_1_Hivatalos_meghivo_-_Kozlekedesbiztonsag_2.
2021_11_20_Beszamolo_-_Adventre_hangolodo
2021_11_20_Fotodokumentacio_-_Adventre_hangolodo
2021_11_20_Hivatalos_meghivo_-_Adventre_hangolodo
2022_01_31_Beszamolo_-_8._reszveteli_forum
2021_09_29_Fotodokumentacio_-_Kiallitas_megnyito
2021_09_29_Hivatalos_meghivo_-_Kiallitas_megnyito
2021_10_1_Beszamolo_-_Kozlekedesbiztonsag_2
2021_08_14_Hivatalos_meghivo_-_Szent_Rokus_unnep
2021_09_19_Beszamolo_-_Szemetszedes
2021_09_19_Fotodokumentacio_-_Szemetszedes
2021_09_19_Hivatalos_meghivo_-_Szemetszedes
2021_09_29_Beszamolo_-_Kiallitas_megnyito
2021_07_31_Fotodokumentacio_-_II._Bokenyi_Muveszeti_Napok
2021_07_31_Hivatalos_meghivo_-_II._Bokenyi_Muveszeti_Napok
2021_08_14_Beszamolo-Szent_Rokus_unnep
2021_08_14_Fotodokumentacio_-_Szent_Rokus_unnep
2021_06_30_Beszamolo_-_7._reszveteli_forum
2021_06_30_Fotodokumentacio_-_7._Reszveteli_forum
2021_06_30_Hivatalos_meghivo_-_7._Reszveteli_forum
2021_07_31_Beszamolo-II._Bokenyi_Muveszeti_Napok
2021_05_27_Fotodokumentacio_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_3.
2021_05_27_Hivatalos_meghivo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_3.
2021_06_02_Beszamolo_-_Meszeles_a_Kezmuves_Hazakban
2021_06_02_Fotodokumentacio_-_Meszeles_a_Kezmuves_Hazakban
2021_06_02_Hivatalos_meghivo_-_Meszeles_a_Kezmuves_Hazakban
2020_09_05_Fotodokumentacio_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_2.
2020_09_05_Hivatalos_meghivo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_2.
2021_05_27_Beszamolo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_3.
2020_07_10_Fotodokumentacio_-_Bokenyi_muvesznapok
2020_07_10_Hivatalos_meghivo_-_Bokenyi_muvesznapok
2020_08_27_Beszamolo_-_6._reszveteli_forum_(1)
2020_08_27_Fotodokumentacio_-_6._reszveteli_forum_(2)
2020_08_27_Hivatalos_meghivo_-_6._reszveteli_forum_(3)
2020_09_04_Beszamolo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_1.
2020_09_04_Fotodokumentacio_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_1.
2020_09_04_Hivatalos_meghivo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_1.
2020_09_05_Beszamolo_-_Akcio_Csongrad_turizmusaert_2.
2020_02_22_Fotodokumentacio_-_Disznotoros_csaladi_nap
2020_02_22_Hivatalos_meghivo_-_Disznotoros_csaladi_nap
2020_07_10_Beszamolo-Bokenyi_muvesznapok
2019_12_21_Beszamolo_-_Karacsonyfaallitas
2019_12_21_Fotodokumentacio_-_Karacsonyfaallitas
2019_12_21_Hivatalos_meghivo_-_Karacsonyfaallitas
2020_01_30_Beszamolo_-_5._reszveteli_forum
2020_01_30_Fotodokumentacio_-_5._reszveteli_forum
2020_01_30_Hivatalos_meghivo_-_5._reszveteli_forum
2020_02_22_Beszamolo-Disznotoros_csaladi_nap
2019_09_16_Hivatalos_meghivo_-_Viragultetes
2019_10_26_Beszamolo_-_Kozlekedesbiztonsag
2019_10_26_Fotodokumentacio_-_Kozlekedesbiztonsag
2019_10_26_Hivatalos_meghivo_-_Kozlekedesbiztonsag
2019_11_26_Beszamolo_-_4._reszveteli_forum
2019_11_26_Fotodokumentacio_-_4._reszveteli_forum
2019_11_26_Hivatalos_meghivo_-_4._reszveteli_forum
2019_08_31_Fotodokumentacio_-_Tisza_varosunk_bolcsoje
2019_08_31_Hivatalos_meghivo_-_Tisza_varosunk_bolcsoje
2019_09_16_Beszamolo_-_Viragultetes
2019_09_16_Fotodokumentacio_-_Viragultetes
2019_07_14_Fotodokumentacio_-_Kenuzas
2019_07_14_Hivatalos_meghivo_-_Kenuzas
2019_07_30_Beszamolo_-_3._reszveteli_forum
2019_07_30_Fotodokumentacio_-_3._reszveteli_forum
2019_07_30_Hivatalos_meghivo_-_3._reszveteli_forum
2019_08_31_Beszamolo-Tisza_varosunk_bolcsoje
2019_04_05_Fotodokumentacio_-_Meszeles
2019_04_05_Hivatalos_meghivo_-_Meszeles
2019_05_01_Fotodokumentacio_-_Majalis
2019_05_01_Hivatalos_meghivo_-_Majalis
2019_07_14_Beszamolo_-_Kenuzas
2019_01_29_Hivatalos_meghivo_-_1._reszveteli_forum
2019_03_22_Beszamolo_-_TeSzedd
2019_03_22_Fotodokumentacio_-_TeSzedd
2019_03_22_Hivatalos_meghivo_-_TeSzedd
2019_03_28_Beszamolo_-_2._reszveteli_forum
2019_03_28_Fotodokumentacio_-_2._reszveteli_forum
2019_03_28_Hivatalos_meghivo_-_2._reszveteli_forum
2019_04_05_Beszamolo_-_Meszeles