Tájékoztatom a Csongrádiakat, illetve akik tisztelték és szerették, hogy Dr. Hatvani Mária Csongrád város nyugalmazott aljegyzője 2018. december 1-jén, életének 69. évében örökre megpihent. Mély fájdalommal emlékeznek rá volt munkatársai, a képviselő-testület tagjai, a város intézményeinek, társszervezeteinek dolgozói.

Dr. Hatvani Mária a pályafutását az 1975-ben a Fűtőber Vállalatnál kezdte jogászként, majd- 1981-ben- pályázat útján került Csongrád Városi Tanács VB Igazgatási Osztályára, gyámügyi előadó munkakörbe.

Az igazgatási osztályon ezt követően nemcsak a gyámhatósági feladatokat, hanem egyéb, a lakásgazdálkodással összefüggő tevékenységet is végzett. Ügyintézői munkáját magas szakmai színvonalon látta el. Mind munkatársai, mind az ügyfelek messzemenően elismerték személyét, tevékenységét.

Vezetői megbízásokat 1987 óta töltött be a hivatalban, az egyre nagyobb feladatoknak és felelősségnek minden tisztségében meg tudott felelni.

1995. június 12. óta lett aljegyző, emellett hosszú éveken keresztül töltött be vezető tisztséget a szakszervezetben is. Munkatársai körében mindig elismerték munkáját, munkahelyi és személyes problémáikban egyaránt segítette kollégáit.

Vezetőtársai, felettesei munkáját erősítette, a polgármesteri hivatal létszámának majdnem 50 %-át kitevő Jegyzői Iroda tevékenységét fogta össze, szervezte. Munkáját a szakszerűség, a befolyás-mentesség, a teljesítmény, a minőség jellemezte.

A hivatal társszerveivel, a város intézményeivel, a Megyei Közigazgatási Hivatallal kiváló kapcsolatot ápolt, akik tisztelték szakmai felkészültségét, tevékenységét.

1999-ben, több évtizedes, áldozatos szakmai pályafutására tekintettel, közszolgálati díjban részesítette Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete.

Marika aljegyzőként 2009-ben vonult nyugdíjba, továbbra is ápolta kiváló kapcsolatát volt munkatársaival.

Dr. Hatvani Máriától 2018. december 11-én 10 órakor vehetünk végső búcsút a csongrádi temetőben.

Dr. Juhász László

jegyző