Select Page

Menetel előre a CSVVSE

Menetel előre a CSVVSE

Igazi „húzós” hétvégén vannak túl a vízilabdás lányok, hiszen a hétvégén némi átfedéssel, 3 mérkőzést is játszottak. Szombaton az OB I/B debreceni fordulóján a csongrádi hölgyek 9-11-re győzték le a Debrecen csapatát, majd 1 órával később a BVSC-Zugló ellen szálltak vízbe. Itt a győzelem elmaradt, ennek ellenére is a második helyen állnak 1 pontos hátránnyal a jelenlegi első helyezett III. Kerületi TVE után. Vasárnap a gyerek leány csapat az Országos Bajnokság B csoportjában a fővárosba utazott, ahol az FTC ellen kellett ismét megküzdeniük. Mivel szombaton többen is részt vettek a felnőtt mérkőzéseken, az első negyedben megszerzett 2 gólos előny kiharcolását követően kissé visszább vettek a lendületből a lányaink és a Fradi kiegyenlített. A folytatásban az Ecorgan-Csongrád újra előnyt szerzett, melyet a mérkőzés végéig meg is tudott tartani. A szoros mérkőzésen mindkét csapat remek védekezésének köszönhetően túl sok gólt nem láthatott a közönség, de a lényeg, hogy az összecsapás 5-2 arányú csongrádi győzelemmel ért véget. Immár 6 pontos előnnyel vezetik a bajnokságot vízilabdásaink, egyre közelebb kerülve a bajnoki címhez. Az Ecorgan a következő hétvégén Cegléden száll vízbe, majd a december 17-én a Kecskemét otthonába látogatnak el. Remélhetőleg mindkét ellenfél otthonából 3-3 pontot begyűjtve, két győzelemmel térhetnek haza és kezdhetik meg a pihenőjüket, majd azt követően a januári téli alapozást. A fiúk is kemény mérkőzéseket vívtak. Az ifi csapat pontszerzése a hétvégén ugyan nem jött össze a budapesti Oázis csapata elleni mérkőzésen, de az erős mezőnyben is férfiasan küzdöttek. A serdülők is nehéz mérkőzésen vannak túl, de ismét győztesen szállhattak ki a medencéből. Jelenleg ötös holtversenyben a második helyen állnak a tabellán és mindössze 3 ponttal maradnak el az első helyezett Miskolc csapatától, akit szeptemberben Csongrádon legyőztek. Gyermek csapatunk rendes játékidőben kiharcolt döntetlent követően 5 méteres dobásokkal maradt alul. A Baby csapat Szentesen mérkőzött meg ellenfeleivel, de mivel ebben a bajnokságban csak a részvétel a lényeges, az eredményeknél fontosabb a tapasztalatszerzés. Közel az év vége, de a pihenő még várat magára, hiszen a hétvégéken még sorban vidéki mérkőzések várnak a csongrádi pólósokra.

HAJRÁ CSONGRÁD!

 

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rendezvénynaptár

  1. Adventi Ünnep a Kossuth téren

    november 30 -17:00 : december 23 -18:00
  2. Adventi gyertyagyújtás

    december 2 -17:00 : december 23 -17:00
  3. Alföld Néptáncegyüttes Karácsonyi Gálaműsora

    december 22 -18:00 : december 23 -18:00

Aktuális kérdés

Önnek tudomása van-e arról, hogy a városban ingyenesen igénybe vehető, pályázati forrásból megvalósuló, mozgásprogramok vannak? Ha igen jelölje be, hogy honnan szerzett tudomást a programokról.

Szavazás állása

Betöltés ... Betöltés ...

Facebook

Önnek ajánljuk