Tóth Béla 

Csongrád Városi Önkormányzat szívből gratulál Tóth Béla szobrászművész úrnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Munkácsy Mihály-díjához és az Agrárminisztérium Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata kitüntetéshez. 

Tóth Béla tanulmányait Budapesten végezte, a szakmai elismerései és jeles munkái 1979-ig oda kötődnek.  A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Szabó Iván tanár szobrászművész tanítványa, később, Somogyi József, Pátzay Pál szobrászművészek és Barcsay Jenő,  az anatómia professzora voltak a mesterei.

A 1967-től a Művészeti Alap, a mai Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1969-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. 1976–1982 között a Budapesti Művészeti Szakközépiskola szobrász tanára volt. 

Gyerekkorától szenvedélyesen rajzolt állatokat, főleg lovakat, de kiváló portréi is születtek, melyek a kezdetek óta plasztikus szobrászrajzok voltak. A családból hozta a lovak szeretetét, a lóra termettségét.  Innen a lovakhoz való különös kötődése, anatómia és lélektani ismerete. Országos ifjúsági bajnok volt, nemzetközi versenyeken is sikeresen szerepelt.

A lovak megformálását hívatása középpontjába helyezte, ma már a ló szobrászat egyik legjelentősebb 20. századi művelőjeként tartják számon. Éremművészetével, domborműveivel is jeleskedett.  Főleg bronzban gondolkodó alkotó, de a  kőfaragás sem állt távol tőle. 

1980 óta él Csongrádon. Annak ellenére, hogy nem a szülővárosa Csongrád, ő  az egyik legnagyobb lokálpatrióta. Magáénak érzi a várost, fontos számára a fejlődés, a városunk vizuális arca. Ennek hangot is ad rendszeresen.

A városunk arculatának  egyik meghatározó eleme a Kubikos emlékmű.  

Több évtizedes kimagasló művészi munkásságának elismerése mindkét díj.