Select Page

Felhívás!

Felhívás!

Csongrád Város Polgármesterétől

Tisztelt Hölgyem!

Tisztelt Uram!

Csongrád Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. évben is az október 23-i ünnepi ülésen tervezi az alábbi kitüntetések átadását.

– „Csongrád Város Díszpolgára” cím adományozható az arra érdemesnek tartott személynek, aki valamely téren jelentős, kiemelkedő munkájával, vagy életművével a városban, országosan vagy nemzetközi viszonylatban elismerést szerzett, és ezzel hozzájárult Csongrád város jó hírnevének öregbítéséhez.

„PRO URBE – Csongrád” kitüntetésben részesíthetők a város érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett személyek, szervezetek, közösségek, akik (amelyek) a városért kifejtett tevékenységükkel, alkotásaikkal kiemelkedően hasznos munkát végeztek, s ennek révén a város értékeit növelő, maradandó eredményeket értek el.

„Város Közösségéért Díj” adományozható azon köztiszteletnek örvendő személyeknek, szervezeteknek, közösségeknek, őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak, egyéb vállalkozási formákban működőknek, akik/amelyek az élet számos területének egyikén (például: elsősorban közszféra, gazdaság, környezetvédelem, kultúra, közművelődés) olyan kimagasló, példaértékű munkát folytatnak/folytattak, mellyel jelentős mértékben hozzájárulnak/hozzájárultak a szűkebb közösségük, illetve a lakosok életminőségének növeléséhez.

A kitüntetések odaítélésére a határidőre beérkezett javaslatok alapján, eseti bizottság tesz indítványt a Képviselő-testületnek.

A kitüntetésre méltónak tartott személyre vagy közösségre bárki írásban elektronikus (aláírással szkennelve), vagy papíralapú formában részletes indoklással ellátott javaslatot tehet, melyet

2018. szeptember 12-én, 16.00 óráig

a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Irodájához (Csongrád, Kossuth tér 7.), vagy a csongrad@csongrad.hu, illetve a cstitkarsag@csongrad.hu e-mail címek valamelyikére szíveskedjen eljuttatni.

Az előző években tett kitüntetési javaslatok csak abban az esetben vehetők figyelembe, ha a javaslattevő vagy más, ugyanazon személy, közösség, szervezet elismerését ismét javasolja.

Csongrád, 2018. augusztus 2.

 

Bedő Tamás polgármester

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rendezvénynaptár

  1. Húsvét a Belvárosban

    április 21 -14:00 : 18:00
  2. Meseklub: Mese a hatpettyes katicabogárról

    április 24 -16:30
  3. Filharmónia koncert

    április 25 -00:00
  4. Tavaszi koncert

    április 27 -18:00 : április 28 -19:00
  5. Csongrádi Majális

    április 30 -08:00 : május 1 -17:00

Facebook

Önnek ajánljuk