A Csongrádi Borvidék Csongrád megyében, a Tisza jobb partján húzódik, a folyó alsó folyása mentén több mint 2800 hektáron. A bortermelő települések négy körzetbe csoportosulnak: a Csongrádi, Kisteleki, Pusztamérgesi és Mórahalmi körzetekbe. Ez az ország egyik legmelegebb borvidéke.

A feltételezések szerint már a honfoglalás idején folyt szőlőtermesztés ezen a vidéken. 1241-ben viszont bizonyosra vehető, mert ekkor IV. Béla szőlőterületet adományozott a premontreieknek „Alpártól délre, a Tisza folyásának mentén”.

A XVI-XVII. századi népmozgások során érkezett meg erre a borvidékre a balkáni eredetű vörösborkultúra és a Kadarka szőlőfajta és hosszú-hosszú ideig egyeduralkodó is maradt. Nem véletlenül, hiszen ezen a rendkívüli klímát biztosító homokon, a Tisza ölelésében csodálatos módon alakulhat ki a szőlőgyümölcsben az összes szín- és illatanyag, aroma és cukor, ami szükséges egy bársonyos, testes vörösborhoz.

Jóval később jelentek napjaink meghatározó fajtái, mint a kékfrankos, a Cabernet Franc, majd pedig a Zweigelt.

A csongrádi vörösbor legnagyobb nemzetközi elismerése, hogy általa megkapta a város 1986-ban Rómában a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” címet.

 

A fesztivál

 

A csongrádi borok népszerűsítése céljából minden év augusztusában kerül megrendezésre a Csongrádi Borfesztivál. A rendezvényen lehetőség kínálkozik főként a helyi, de más borvidékek borainak megízlelésére. A borok mellett az utóbbi években megjelentek a kézműves gasztronómiai termékek, ilyen a házi sajt, a kemencében sült langalló, az édesebb ízek kedvelőinek parázson sült kürtöskalács, különféle lekvárok és szörpök, melyek mind- mind családi manufaktúrák termékei. A három napos fesztivál színes kulturális és szórakozató programot nyújt minden korosztály számára. A gyermekeket játszóház, kézműves foglalkozás és mesejáték várja. A népzene és a néptánc már-már visszatérő eleme a programsorozatnak, mivel a városban működő országszerte ismert Alföld Néptáncegyüttes hagyományosan a fesztivál zárasaként tartja nyári néptánc gáláját.

A könnyed közönség programok mellett minden évben szakmai műhelymunka előzi meg a fesztivált, mely főként borászok és szőlőtermesztők számára nyújt hasznos ismereteket, a legújabb technológiák és növényvédelmi eljárások területén.

A közel 20 éves múltú fesztiválról elmondatjuk, hogy még mindig egy családias légkörű, „kisvárosi” fesztivál, de talán ez a garanciája a népszerűségének.

 

Borkóstolás

 

Csongrádbor Kft.

6640 Csongrád, Aradi u. 14.

Tel.: 63/570-465

E-mail: borpince@csongrad.hu

 

Gulyás Ferenc

6648 Csongrád-Bokros, Hóvirág u. 31.

Tel.: 30/356-7928

E-mail: kekfrankos.gf@csongrad.hu

 

Ungerbauer Családi Pincészet

6648 Csongrád-Bokros, Tanya 1258.

Tel.: 30/3306-869

E-mail: info@ungerbauer.hu

Web: www.ungerbauer.hu

 

Bodor Borház

6640 Csongrád, Zsinór u. 55.

Tel.: 30/234-0625

E-mail: bodor.laszlo@citromail.hu

Web: www.bodorborhaz.uw.hu

 

Balog Árpád

6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 95.

Tel.: 30/648-0049

E-mail: info@balogarpad.hu

Web: www.balogarpad.hu