A város csökkenő lélekszáma is mutatja, hogy egyre több fiatal dönt úgy, hogy máshol próbál szerencsét, pedig Csongrádon is rengeteg lehetőség lenne arra, hogy biztos megélhetést, egzisztenciát teremtsenek maguknak. Ez vezérelte a Csongrád és Térsége Általános Iskoláinak illetve a Csongrád Megyei Iparkamara helyi szervezetének vezetését, hogy fórumot szervezzenek, ahol találkozhatnak az általános iskolás diákok, szüleik valamint a szakmai képző intézetek és a helyi vállalkozások. A résztvevők tájékoztatást hallhattak Bedő Tamás polgármestertől az önkormányzat által nemrég alkotott ösztöndíj-rendszerről, amely azt segítené elő, hogy a csongrádi diákok olyan szakmákat tanuljanak, amelyekkel helyi vállalkozásoknál tudnak elhelyezkedni. Több helyi vállalkozás képviselője beszélt arról, hogy munkaerő-hiány van a városban, elöregedik a szakembergárda, szükség van utánpótlásra. Két középiskola vezetője pedig a náluk tanulható szakmákról adott tájékoztatást.
Fotó: Hajdu Anikó