A közösségi médiában megjelentekre az alábbiakban kívánunk hivatalosan reagálni: az állatvédelmi bejelentés 2018. január 4. napján érkezett Csongrád Város Jegyzőjéhez. Ezen a napon hatósági állatorvos bevonásával helyszíni szemlét tartottunk, majd 5 napon belül határozatot hoztunk, amelyben megfelelő határidő tűzésével az állattartót intézkedésekre, a hiányosságok pótlására köteleztük. Január 13. napján a telken található anya kutyát és annak kölykeit – a rendőrség jelenlétében, hatósági állatorvos javaslatára és az időjárási körülményekre tekintettel – a szentesi Mogyoró Állatotthonban helyeztük el. Az otthonnak ezúton köszönjük az azonnali közreműködését. A Mentsvár Alapítványtól 2018. január 15. napján írásban kértünk segítséget és tájékoztatást, hogy az ideiglenesen elhelyezett kölyökkutyákat, valamint a telken még kinn lévő állatokat tudják-e azon a héten fogadni és számukra végleges elhelyezést biztosítani. Ezen megkeresésünkre az Alapítvány részéről érdemi választ és az általuk telefonon előzetesen jelzett kiszállási, állatok elhelyezésével, hosszú távú tartásával kapcsolatos költségekről kért tájékoztatást nem kaptunk.  Az állattartó együttműködésével a kutyák végleges elhelyezése érdekében egyeztetést kezdeményeztünk más helyi és környező állatvédő szervezetekkel, melyek azonban – kapacitás hiányában – a türelmünket kérték. A múlt heti havazásra tekintettel, a partnerek felé e hét elején jeleztük, hogy az állatokat ideiglenesen a gyepmesteri telepre szállítjuk annak ellenére, hogy az önkormányzattal kapcsolatban álló állatvédő szervezetek ezt nem tartották megfelelő megoldásnak. Az újabb havazás miatt az intézkedésre a mai napon fog sor kerülni: 1 kutyát – ismételt segítségüket megköszönve – a szentesi Mogyoró Állatotthonba, a többi állatot a csongrádi gyepmesteri telepre szállítjuk, tekintettel arra is, hogy a tegnapi nap folyamán a Mentsvár Alapítvány azt jelezte felénk, hogy az állatok elhelyezését nem tudja biztosítani.

Állatvédő szakértők javaslatára az eljárás során a magántulajdon védelmének tiszteletben tartása mellett a szükséges intézkedéseket megtettük és a fokozatosság elvét betartottuk. A helyi és környező állatvédő szervezetek támogatását és szakmai segítségét ezúton köszönjük. Bízunk abban, hogy az ügy nyilvánosságra kerülésével az állatok számára rövid időn belül örökbefogadót fogunk találni.

Dr. Juhász László

jegyző