Select Page

Sikeres volt a Tártkapus program Csongrádon

Sikeres volt a Tártkapus program Csongrádon

A Magyar Szabadidősport Szövetség által kiírt nyertes pályázat megvalósítása ingyenes uszodai és konditermi mozgáslehetőséget kínált a város és térsége lakosai számára. A Csongrádi Senior Úszó és Szabadidősport Egyesület, valamint a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége támogatásának köszönhetően, szeptembertől, heti rendszerességgel vehették igénybe az arra igényt tartók a felkínált lehetőségeket. A Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda tanmedencéjében péntekenként aqujogging, aqufitness foglalkozások, a Sun Gym edzőteremben hétfőnként ingyenes kardió foglalkozások várták az érdeklődőket. A résztvevők száma, hétről-hétre emelkedett. A foglalkozásokat képzett, kellő szakmai gyakorlattal rendelkező oktatók, edzők tartották.

A Fitt, Egészséges Nemzetért Tártkapus Program Csongrádon elérte célját, a rendszeres mozgás igényének felkeltésével, az aktív mozgás, sportolás lehetőségének biztosításával. A résztvevők pozitív visszajelzései, a helyi szakmai vezető tapasztalata alapján, a csoportos órák, nagyobb létszámú, további folytatására, nagyon nagy szükség lenne.

Az MSZSZ néhány hete tartott konferenciája biztató, további lehetőségeket tárgyalt és mutatott be, mely a folytatás lehetőségét csillantotta fel, sikeres ismételt pályázat esetén.

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Önkormányzati elektronikus ügyintézés

Rendezvénynaptár

június

2019 július

augusztus
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
1
2
3
4
5
6
7
Rendezvények: július

1

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

2

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

3

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

4

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

5

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

6

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

7

Nincs rendezvény
8
9
10
11
12
13
14
Rendezvények: július

8

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

9

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

10

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

11

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

12

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

13

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

14

Nincs rendezvény
15
16
17
18
19
20
21
Rendezvények: július

15

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

16

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

17

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

18

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

19

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

20

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

21

Nincs rendezvény
22
23
24
25
26
27
28
Rendezvények: július

22

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

23

Rendezvények: július

24

Nincs rendezvény
Rendezvények: július

25

29
30
31
1
2
3
4
Rendezvények: július

29

Rendezvények: július

31

Online tanulás - ÚJ kurzus

Facebook

Önnek ajánljuk