Select Page

Változnak a tanyafejlesztés támogatásának feltételei

Változnak a tanyafejlesztés támogatásának feltételei

A pályázati felhívás a kormányzati portálon, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján jelenik majd meg.

Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az alábbi célterületekre:

1. célterület: a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztésekhez;
2. célterület: a tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését szolgáló gazdaságok indításához és fejlesztéséhez;
3. célterület: a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre.

Az 1. célterület nem a gazdálkodókra vonatkozik. A 2. célterület keretében a gazdaságindításhoz igényelhető támogatás:

a) tanyai lakóépület felújítására a pályázatban foglalt támogatott összköltség legfeljebb 50%-áig – villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztések kivételével,
b) gazdálkodási célú épületek felújítására, építésére,
c) gazdálkodást segítő gépek, eszközök fejlesztésére, beszerzésére,
d) karám, kerítés létesítésére, felújítására,
e) növényi- és állati szaporító anyag vásárlására, beszerzésére,
f ) állatállomány kialakítására, bővítésére,
g) a tanyán, a tanyagazdaságban előállított mezőgazdasági, élelmiszer ipari és kézműves (népi iparművészeti termék, népi kézműves termék, kézműves háziipari termék, kézműves élelmiszer) termék első eladásához szükséges, a gazdaságon belül történő előkészítő tevékenységet biztosító, feldolgozó kapacitások létesítésére, fejlesztésére, villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztések kivételével,
h) mezőgazdasági termelést és élelmiszer-előállítást megalapozó mérésekre, vizsgálatokra és azok értékeléséhez kapcsolódó szolgáltatásokra,i) tanyák energetikai megújítására, villamos energia fejlesztések kivételével,
j) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére.

A támogatás legfeljebb az elszámolható költség 75-90 százaléka lehet attól függően, hogy a pályázó életkora több, vagy kevesebb-e, mint 40 év. Figyelem, ez a támogatás a de minis keret terhére igényelhető, csekély összegű támogatásnak minősül.

A 3. célterület keretében az alábbi célokra igényelhető támogatás:

a) tanyai lakóépület felújítására, kivéve a villamos energiához, ivóvízhez, valamint szennyvíz-kezeléshez és -elhelyezéshez kapcsolódó fejlesztéseket,
b) tanyai lakó- és vagyonbiztonsági eszközök, rendszerek, valamint a biztonságot fokozó kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére.
A támogatás legfeljebb az elszámolható költség 75 százaléka lehet, nem terheli a de minimis keretet. A támogatási előleg a megítélt összeg 75 százaléka lehet.

 

Forrás:https://agrarpalyazat.eu/

A szerzőről:

Szóljon hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rendezvénynaptár

  1. Adventi Ünnep a Kossuth téren

    november 30 -17:00 : december 23 -18:00
  2. Adventi gyertyagyújtás

    december 2 -17:00 : december 23 -17:00
  3. Alföld Néptáncegyüttes Karácsonyi Gálaműsora

    december 22 -18:00 : december 23 -18:00

Aktuális kérdés

Önnek tudomása van-e arról, hogy a városban ingyenesen igénybe vehető, pályázati forrásból megvalósuló, mozgásprogramok vannak? Ha igen jelölje be, hogy honnan szerzett tudomást a programokról.

Szavazás állása

Betöltés ... Betöltés ...

Facebook

Önnek ajánljuk